Egy telefonbeszélgetésből megállapítható az Alzheimer -kór

 A mesterséges intelligencia képes rá

Másként beszélnek azok, akiknél kialakulóban van az Alzheimer-kór – mutattak rá kutatók, akik mesterséges intelligencia segítségével telefonbeszélgetésekből azonosították a betegeket.

Lehetőség van az Alzheimer-kór korábbi azonosítására mesterséges intelligencia bevonásával.

A McCann Healthcare Worldwide Japan népegészségügyi osztályának kutatói három algoritmust hoztak létre, melyeket alkalmazni lehet arra, hogy felismerjék az Alzheimer-es betegeket, amikor telefonon beszélnek. A szakemberek a PLoS One folyóiratban megjelent tanulmányban számoltak be az algoritmusok hatékonyságáról.

Az Alzheimer-kór emberek millióit érinti világszerte, s a globális erőfeszítések dacára ma sincs gyógymód ellene.

Foto:pixabay.com

A kutatók így elsősorban a kór lassítására tesznek kísérleteket – ezért is vált fontossá a betegség mielőbbi azonosítása. Újabb és újabb módszerekre irányul a figyelem, amelyek képesek előre jelezni, kinél alakulhat ki az Alzheimer-kór. Ennek keretében a kutatók a gépi tanulás felé fordultak, mely segíthet a diagnózis minél korábbi felállításában.

Fotó: 123rf.com

Korábbi kutatások már kimutatták, melyek az Alzheimer-kór korai jelei. Ilyen például, ha valaki lassabban beszél a normálisnál és gyakran tart szünetet beszéd közben. Már folynak kutatások az efféle beszédbeli nehézségek felismerésére: példa rá egy japán csoport egyik projektje, mely a TICS-J (Telephone Interview for Cognitive Status) tesztet használja. Ennek lényege, hogy telefonbeszélgetéseket vesznek fel és tanulmányoznak, így láthatják, van-e benne beszédlassulás vagy megtört beszéd.

Alacsony intenzitású ultrahanggal ért el sikert egy nemzetközi kutatócsoport a kognitív képességek helyreállításában, ami áttörést hozhat például az Alzheimer-kór nem invazív kezelésében.

Áttörés jöhet az Alzheimer-kór kezelésében

Az új tanulmányban a kutatók az ezt elemző emberi munkatársakat gépi tanulási algoritmust futtató számítógéppel helyettesítették, mely hallgatja és analizálja a beszélgetéseket.

Három különböző gépi tanulási algoritmust terveztek a beszédminták tanulmányozására. Mindet arra tanították, hogy azonosítsa az Alzheimer-kór jeleit egy Japánban folyamatban lévő demencia- program hangfelvételei segítségével.

Ezt követően más hangfelvételeket használtak az algoritmusok tesztelésére. A kutatók megállapították, hogy az algoritmusok átlagosan ugyanolyan jók vagy valamivel jobbak, mint a TICS-J teszt és nem adtak hamis pozitív eredményeket.

A szakemberek szerint ezek az algoritmusok olcsóbb és hozzáférhetőbb megoldást nyújthatnak az Alzheimer-kór korai azonosításához.

Ha a további tesztek is sikeresnek bizonyulnak, a mesterséges intelligencia-modellek komoly segítséget nyújthatnak az állapot korai stádiumának felismeréséhez, akár online vagy okostelefonos alkalmazáson keresztül.

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php