Meglesz a baba nélküle! – Több okból is veszélyes a bébikomp

Komoly sérülésekkel járhat a használata

Sokan vásárolnak kisgyermeküknek ilyen járó-eszközt, mely ellen azonban az utóbbi időben egyre több szakértő emeli fel a szavát. Úgy vélik, nemhogy nem tanítja meg járni a babát, hanem még sérülést is okoz. A bébikomp ellenérvei következnek.

Kanadában a bébikomp árusítása már tiltott. Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia (AAP) ugyancsak betiltotta az Egyesült Államokban.

Miért? A bébikomp veszélyes. Egy tanulmány szerint, melyet a Pediatrics szaklap közölt, 1990 és 2014 között több mint 230 ezer, 15 hónapnál fiatalabb babát láttak el sürgősségin a bébikomp okozta sérülések miatt. Ezek többsége akkor történt, amikor a gyermek leesett a lépcsőn a komppal együtt, megsértve a fejét és a nyakát is, olyakor súlyosan.

Fotó: 123rf.com

Ám nemcsak ez a gond. A gyerekek a bébikomp használatával könnyebben elérhetnek számukra veszélyes dolgokat, magukra rántják, lehetnek azok éles tárgyak, forró folyadékok, vagy akár olyasmi is, amit megkóstolnak és mérgezést kaphatnak tőle. Olyan is előfordult, hogy miközben a baba bébikomppal közlekedett, beleesett az úszómedencébe és megfulladt. 1990 és 2003 között a sérülések 84, 5 százalékkal csökkentek, mivel önkéntes biztonsági előírásokat vezettek be a gyártók. Mégis, 2014-ben 2 ezer gyermek került ismét a sürgősségi osztályra a bébikomp miatt.

Sok szülő azért szerez be bébikompot, mert úgy gondolja, segít a gyermeknek gyorsabban megtanulni járni. Ennek azonban az ellenkezője igaz: a bébikomp késleltetheti az önálló járást. Ennek oka az, hogy a járás megtanulása nem igazán a lábak használatának elsajátításától függ – sokkal inkább az álló helyzet megőrzése és az egyensúly fenntartása a cél, hogy a baba támogatás nélkül járjon. Megtanulja, ha letesszük a földre – mert arról fel tud emelkedni.

A bébikomp veszélyes, mivel a medence és a törzs izmait állandóan kitámasztja, ezek fejlődése így késedelmet szenved el, s a gyermek nem tud időben kiegyenesedni. A kompra támaszkodással az akarat sem annyira támad fel benne a járásra.

Fotó: 123rf.com

A baba ebben az ülő helyzetben a csípő és az alsó végtagok izmait nem megfelelő módon használja, s emiatt gyengébb lábakra és izmokra lehet számítani. A bébikompban a gyermekek szívesen játszanak – ez tény. Nagyjából féléves koruktól már szeretnek önállósodni, mobilnak lenni, felfedezni. Vannak azonban sokkal biztonságosabb módjai is annak, hogy ezeket megtehessék.

Mivel a mozgás fejlődésének a pszichés fejlődéssel érdemes összhangban lennie, a kompra támaszkodó gyermek ezen a téren is „késhet”. A bébikomp a biztonság hamis látszatát adja, a szülő azt gondolja, egy hátranyúlással eléri a babát és ott vannak, ahol hagyták őket.

Nemcsak a gyermek ér el egyszerűbben dolgokat, maga a bébikomp is veszélyes a számára, hiszen összezuhanhat a legkisebb akadálynál is. Becsípheti és komolyan megsértheti a baba ujjait. Amennyiben alkalmazzuk azt, csak nagyon rövid ideig tegyük naponta és figyeljük a babát közben. Legyen a bébikomp elég alacsony ahhoz, hogy a gyermek lába leérjen a földre.

Forrás: https://napidoktor.hu/index