Pénzt és játékot várnak a gyerekek a locsolkodásért

Húsvétkor a gyerekek több mint fele pénzt is kap a locsolásért, átlagosan 2500 forintot gyűjtenek össze ilyenkor – derült ki a JátékNet.hu Webáruház friss felméréséből. A gyerekek leginkább valamilyen játéknak örülnének, de a családok felénél az élő nyuszi vásárlása is felmerült már. Ez utóbbi kapcsán nem minden emlék kellemes: sokan a nyuszi által okozott károkat idézték fel, és több esetben előfordult az is, hogy a kisállatból végül vacsora lett.

A magyar családok háromnegyedében őrzik a tojásfestés és locsolkodás hagyományát – derült ki a JátékNet.hu Webáruház húsvéttal kapcsolatos felméréséből.  A megkérdezett anyukák harmada említette, hogy az ünnep alkalmából szoktak sonkát, tojást és kalácsot szentelni, a húsvéti körmenetben azonban már csak minden tizedik család vesz részt.

A húsvéti készülődésből a gyerekek is kiveszik a részüket, a tojásfestés jellemzően közös családi program.

„A hölgyektől gyakran hallani, hogy bár ne lenne locsolkodás, a kislányok kétharmada ugyanakkor alig várja a locsolókat, és a kisfiúk is örömmel járják körbe az ismerősöket” – emelte ki Bognár Ákos, a JátékNet.hu Webáruház ügyvezető igazgatója. A legtöbb családban parfümmel vagy kölnivel öntözik meg a lányokat, mindössze a megkérdezettek 6 százaléka mondta, hogy vizet használnak erre a célra. Tíz locsolkodó gyerekből hat egyébként pénzt is kap, körükben a húsvéti „átlagkereset” 2500 forint.

Nyuszira is játékot várnak a gyerekek

Bár a hagyományok szerint sokan ajándékoznak csokoládét húsvét alkalmából, a gyerekek inkább egy játéknak örülnének: közel ötször annyi anyuka csemetéje vágyik inkább új játékra, mint édességekre. Ennek ellenére még mindig több szülő vásárol finomságot húsvétra: a válaszadók 93 százaléka lepi meg gyermekeit egy kis édességgel, míg játékot a szülők 86 százaléka vásárol ilyenkor. „Igaz, ha a költést nézzük, már fordul a kocka: édességre jellemzően maximum 2000 forintot adnak ki a családok, míg egy játékra a legtöbben 2000 és 4000 forint közötti összeget szánnak, a szülők egyharmada pedig még ennél is többet fordít a húsvéti ajándékra” – árnyalta a képet Bognár Ákos.

husveti nyul

Trauma lehet a húsvéti nyúl elvesztése

A családok felénél felmerült már az élő nyuszi vásárlásának kérdése, és minden ötödik szülő engedett is a nyomásnak.

„Az élő nyuszit vásárlóknak mindössze 8 százaléka mondta, hogy húsvét után nem tudtak mit kezdeni a kisállattal, ebben nagy szerepe lehet annak, hogy sok helyen nem csak árulják, hanem vissza is veszik a nyuszikat” – mondta el Bognár Ákos. – „Ugyanakkor azt javasoljuk a szülőknek, hogy mindenképp alaposan gondolják át ezt a döntést, hiszen a nyuszik tartása a többi háziállathoz hasonlóan nagy felelősséggel jár. Ha ezt egy család nem tudja vállalni, érdemes inkább más meglepetés után nézni” – tette hozzá a JátékNet.hu Webáruház ügyvezető igazgatója.

A felmérés keretében a válaszadók a nyuszikkal kapcsolatos emlékezetes élményeiket is felidézték. Bár sokan valamilyen kellemes emléket őriznek húsvéti kedvencükkel kapcsolatban, többen is elmesélték, hogy a nyuszi elszökött vagy a család kutyája kapta el, sőt, arra is több példa volt, hogy a kis kedvencből végül vacsora lett.

„Az ajándékozást ezért is érdemes átgondolni, hiszen a gyerekeknek komoly traumát jelenthet a házi kedvenc elvesztése. Több szülő is kiemelte, hogy a csemetéjét mennyire megviselte az elválás, még akkor is, ha a kereskedésbe vitték vissza az állatot” – emelte ki Bognár Ákos. – „A magyarok ezen kívül még egy nyomós indokot adtak a nyuszivásárlás átgondolására: többen is elmesélték, hogy a húsvéti nyuszi mennyi kárt okozott azzal, hogy mindent megrágott és összekoszolt.”

 

Forrás: