Hamar fújjunk takarodót, így okosabb lesz a gyerek

Azok a 4 éves gyerekek, akik mindennap közel azonos időben fekszenek le, jobb eredményeket értek el olyan felméréseken, ahol szövegértési és számolási képességeiket mérték fel. A gyermek alvásigényéhez igazított vagy a korai lefekvés, és az ágybamenetellel kapcsolatos szülői szigor ugyancsak pozitívan hat a gyermek fejlődésére.

Az Amerikai Alvástudományi Akadémia szerint az óvodás korú gyermekeknek legalább 11 óra alvásra van szükségük minden éjszaka. Azoknak, akik ennél kevesebbet alszanak, csökken a teljesítményük, mutatja a tanulmány, amit Erika Gaylor, az SRI International Kutatóközpont kutatója és kollégái végeztek.

Ha a szülők ragaszkodnak egy állandó lefekvési időhöz, az nagyon jó hatással lehet gyermekük nyelvi és szövegértési képességére. A gyermekorvosnak rá kell vennie a szülőket, hogy egy olyan lefekvési időpontot alakítsanak ki, ami a gyermek egészséges alvásához szükséges – állítják a kutatásban résztvevő szakemberek.

A tanulmány készítése során telefonos interjúkban 8000 szülőt kérdeztek meg. Először a gyermek 9 hónapos korában, majd 4 éves korában számoltak be a szülők gyermekük alvási szokásairól.

Forrás: