Tantrikus szex – Felébreszti a benned lakozó érzékiséget

A szex remek dolog, de még jobb, ha a szexuális extázist és az érzelmi kötödést magasabb szintre emeljük, ezt pedig megtehetjük a tantrikus szex segítségével. Egy átlagos aktus fél óra szokott lenni, a tantrikus szexszel azonban ez az idő jelentősen meghosszabbítható és maga az együttlét is intimebbé varázsolható. Így kezdd el a tantrikus szexet és ébreszd fel a benned lakozó érzékiséget.

A kilenc csakra és a kezdetek

Ősi indiai feljegyzések szerint az emberi test energiaszintjeit kilenc csakra vezérli és a tantrikus szexszel ezeket aktiválhatjuk, ami által olyan gyönyörben lehet részünk, amit szavakkal le sem lehet írni. Ehhez először is több óra zavartalan együttlétre lesz szükség, telefonok és egyéb zavaró tényezők nélkül, hiszen csak egymásra kell majd koncentrálnotok. A tantrikus szexet akár egy egész napon keresztül is lehet csinálni, de kezdetnek egy-két óra is megteszi, később úgyis többet akartok majd – számol be a Bien.

Teremts hangulatot

Az összes érzékünkre hassunk, így használj pézsma- vagy szantálfa illatot, gyújtsd gyertyát és tegyél be valami kellemes, nyugtató zenét. Bekészíthetsz csokoládét, epret és pezsgőt, vagy egyéb italt is. Üljetek le egymással szemben lótusz- vagy törökülésben és nézzetek egymás szemébe, ha túl vagytok a kezdeti kuncogáson. Érintsétek meg egymást, finoman, lassan simogatva. Ha már kezdtek felizgulni, hagyjátok abba és ne egymáshoz érjetek, hanem magatokhoz.

Kezdd simogatni a melleidet, majd haladj lassan lefelé, ahogy partnered is, közben pedig lélegezzetek mélyeket. Így nyitod meg a csakrákat: a melled kilenc lélegzetvételen keresztül izgasd, majd menj le a melled alá, ott 18 lélegzetvételig időzz el és így menj lefelé, mindig kilenccel növelve a légzések számát. A mellbimbó, mell alatti rész, a borda alatti rész, a bordák és a köldök között rész, köldök alatt, lágyék, majd a nemi szerv következik, ahol 72 lélegzetet kell lassan venned.

szex

Fotó: 123rf.com

A Kundalini felébresztése

Ha végeztetek saját testetek simogatásával, feküdjetek le egymás mellé, de még mindig ne érjetek a másikhoz.

A Kundalini nem más, mint a szexuális energia, ami összetekeredett kígyóként pihen bennünk.

Hogy a férfiban felébresszük ezt, ülj mögé, a melled nyomd a hátához és most te csináld végig rajta az előző masszírozást, majd cseréljetek és ő masszírozzon hátulról téged. Eközben tarthattok pihenőt, ihattok egy kortyot. Ezután üljetek le háttal egymáshoz, hátatok, feneketek érjen össze és masszírozzátok magatokat úgy, hogy közben gondoljatok izgató dolgokra, képzeljétek el egymással a csodálatos szexet, majd feküdjetek le egymás mellé.

A szexuális energia összeforrása

Üljetek törökülésben egymással szemben, nézzetek egymás szemébe, tegyétek egyik kezeteket a másik szívére, a másik kezet a partner nemiszervére és mélyen lélegezve dőljetek előre és hátra. A hátradőlésnél lélegezz be, az előredőlésnél pedig fújd ki a levegőt. Ez a ritmikus lengés és hintázás gerjeszti és felerősíti a szexuális energiákat köztetek. Ezután a nő a férfi ölébe ül és az beléhatol. A férfi jobb keze a nő hátán van, a lapockái között, bal kezével a fenekét tartja. A nő bal keze a férfi hátán, jobb keze a keresztcsontján pihen. Ez az a pozíció, mikor mind a kilenc csakra szintbe áll, a Maithuna, ami a felek közötti szexuális energia folyamatos keringését biztosítja.

A folytatásért KATTINTS IDE!

Olvasd el ezt is!

Tantrikus kielégülés az ágyban

 

Forrás: Napidoktor.hu