Kell a szünet egy kapcsolatban?

A többség véleménye szerint a szünet csak eltolja a szakítás napját. De van, amikor tényleg segít. Mikor érdemes szünetet tartani?

“Tartsunk szünetet!” – vágja egyszer csak a szerelmes fejéhez a párja. Váratlanul éri? Lehet. De csak őt. Máskor viszont éppen ő az a fél, akinek arra van szüksége, hogy szellőztesse az agyát, egy kis levegőhöz jusson, és gondolkodjon. Rosszabb esetben azonban a szünetkérés azt jelenti, hogy az illetőnek egyelőre nincs bátorsága kimondani, szakítsunk.

Sokak szerint a szünetnek nincs értelme egy kapcsolatban. Ha eljutottunk odáig, hogy úgy érezzük,“sok” a másik, nem elégítenek ki a közös dolgok, elfoglaltságok, már nem érezzük igazán jól magunkat, a viták, veszekedések állandóvá kezdenek válni, kezdjük nem érteni, mit keresünk a kapcsolatban – akkor bizony valóban el kell gondolkodni a hogyan “tovább”.

Miért is kell a szünet?

Sokszor előfordul, hogy a szünetet kérő félnek valójában nem a kapcsolattal, a párjával van baja. Hanem bizonyos körülményekkel, esetleg extrém stresszhelyzettel, mellyel úgy érzi, nem tud megbirkózni – hát még úgy, hogy bár szeretné, a kapcsolatát sem tudja megfelelőképpen ápolni. Csupán további problémát jelent számára, bántja, hogy nem tud többfelé szakadni.

szakitas

Van rá példa, hogy ilyen esetekben jót tesz a szünet, és a két fél utána tiszta fejjel újra tudja kezdeni a kapcsolatot. Hogy egy szünet meddig tartson, erre nincs jó válasz – a feleknek kell érezniük, mi az a határ, amikor már volt idejük gondolkodni, másként nézni a dolgokat. Hiányoznak-e egymásnak? Tegyük fel azt a kérdést is, hogy miért. Ténylegesen, vagy csak megszokásból? Azért, mert rossz egyedül?

Mindig mérlegelni kell, mi volt az oka a szünet kérésének. Gyakoriak voltak a veszekedések? Mindenképp ki kell deríteni, mi volt a viták oka. Ha azért voltak, mert nem illik össze két ember, akkor felesleges is a kapcsolatot erőltetni, hiszen a szünet után – ha nem előbb, akkor utóbb – ezek a gondok ismét előjönnek.

A vitákat egyébként sem szünettel, hanem a dolgok kibeszélésével lehet megoldani. Ha elmúló dolgok – feszültség, vagy a feleken kívül álló történések – okozták a gondokat, egy kis szünet rendet tesz a fejekben és van lehetőség a békés folytatásra.

Rosszabb eset, amikor az egyik fél már csak azért kér szünetet, mert nem képes kimondani, hogy a kapcsolatnak vége. Az ő részéről legalábbis. A szünet alatt szeretne kicsit megnyugodni a feltehetően már hetek, hónapok óta tartó belső nyűglődés után. Aztán, úgymond, már hidegebb fejjel kimondani a visszavonhatatlant. Van rá példa, hogy a felek a szünet után ismét összejönnek, mintegy maguk megnyugtatására, de aztán mégsem tart a dolog pár hétnél, esetleg hónapnál tovább.

Szünet, vagy kalandozás?

Vannak, akik szerint a szünet sosem tesz jót a kapcsolatnak, mert utána már semmi sem lesz ugyanolyan – ebben is van valami. Ha szünet kell, akkor gyakran van valami hiba a kapcsolatban, és ez nem biztos, hogy a külön töltött idő “rágódás” alatt megoldódik.  Másrészt, kérdés, ki mire használja fel a szünetet.

Sokaknál már eleve az vezetett ide, hogy attól fél, lemarad valamiről, esetleg egy izgalmas élményről, vagy egy neki jobban megfelelő partnerről. Van, aki ettől kezdve úgy érzi, ismét lehetősége adódik másokkal is ismerkedni. Ennek megint kétféle kimenetele lehet: vagy belebotlik olyanokba, akik által rádöbben, hogy még mindig szereti a párját, hiányzik neki, és hozzá nincs fogható, vagy éppen ellenkezőleg – túl nagy hatással lesz rá valaki.

szakitas2

Ha két ember – vagy csak egyikük – bizonytalanságot érez magában, a másikban, netán a hűségben kételkedik, az ugyancsak lehet a szünet oka. Kíváncsi másra is, megfordul a fejében, valóban meg szeretne-e állapodni a párjánál. Tény azonban, hogyha ez valóban szünet, és a kapcsolat jobbítása a célja, akkor abba nem kellene, hogy beleférjen a kalandozás. Ha mégis, és a végén újra egymás mellett köt ki a páros két tagja, félő, hogy a régi bizalmat nem lehet már visszaállítani.

Szünetet kérni a másiktól – akár csak egy hónapra – sem lehet anélkül, hogy a másik önérzetét ne sértsük meg. Nehéz ezt elfogadtatni a másik féllel, aki sokszor egyáltalán nem érti, miért van erre szükség.

Tegyünk egy szívességet magunknak: ha valóban jobbító szándék áll a szünet hátterében, vágjunk bele, ám ha ez csak a szakítás “előszobája”, érdemes megfontolni, húzzuk-e a magunk és a másik idejét, nyújtsuk-e lelki fájdalmát azzal, hogy még “tréningeztetjük” egy ideig.

Hasznos tippek szakítás utánra

Forrás: https://napidoktor.hu/index