Két főétel a diabétesz legfőbb ellensége?

Talán eljött az ideje annak, hogy nyugdíjba küldjük a „lényeg a három étkezés naponta” szabályt? Úgy tűnik, a két főétel megfelelőbb a testsúly és a vércukorszint szinten tartásában!

Korábban mindig azt hallhattuk, hogy az egészséges étrend napi három főételből áll. Egy új kutatás eredménye ugyanakkor azt jelzi, hogy a vércukorszint, valamint a megfelelő testsúly szinten tartása legjobban két főétel elfogyasztásával működhet a 2-es típusú diabéteszben szenvedőknél.

A két főétel jobb, mint ha hagyományos reggelit eszünk, ebédet, vacsorát vagy többször kis adagokban fogyasztjuk el a napi szükséges betevőnket. A Diabetologia szaklapban megjelent tanulmány arra világít rá, hogy csak egy bőséges reggeli és egy ebéd megfelelőbb, mint ha akár 6-szor eszünk kisebb ételeket egy nap, melyek összességében ugyanannyi kalóriát tartalmaznak.

Dr. Hana Kahleová prágai orvos, vezető kutató összesen 54 pácienst tesztelt, köztük 29 férfit és 25 nőt – arra kérte őket, hogy kövessék egyik vagy másik diétát a szigorúan korlátozott kalóriatartalmú étrendből – mindegyik 500 kalóriával kevesebbet tartalmazott, mint a javasolt napi mennyiség. Az egyik diéta 6 kisebb adag ételt foglalt magába, a másik pedig 2 főételt. Mindkét diétának ugyanaz volt a tápanyag- és kalória tartalma.

evesikenyszer

Az eredmények azt mutatták, hogy mindkét étrend segített a résztvevőknek súlyt veszíteni és lejjebb vinni a vércukorszintet, ám a 2 főételt tartalmazó étrend határozottan drámai eredményeket hozott. A csupán reggeli és ebéd fogyasztásából álló étrend csökkentette a kilók számát, a máj zsírtartalmát, az éhgyomri plazma glükózt, a C-peptidet és a glukagont – jobban, mint az azonos kalóriaértékkel bíró, 6 kisebb ételt magába foglaló étrend.

Vagyis az eredmények alapján a 2-es típusú diabétesszel küzdő páciensek, akik kalóriaszegény diétán élnek, a nagyobb reggelikből és ebédekből profitálnak majd jobban, és nem attól, ha a nap folyamán időnként megesznek egy kisebb adag élelmiszert.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.