A nő egészsége a család egészsége

Nem először hangzik már el, hogy a prevenció jóval olcsóbb, mint a gyógyítás. A nők betegségeinek megelőzése pedig az egész család és közvetve a társadalom érdeke is.

A „megtérülő befektetésről” dr. Babai László életmód orvos beszélt.

A kaliforniai nők is kevesebbet szánnak megelőzésre

A kaliforniai nők – betegbiztosításuktól függetlenül – megengedhetik maguknak a prevenciós lehetőségeket.

A nők túlnyomó többsége 10 évvel ezelőtt részt vett valamilyen megelőző jellegű szűrésen, kezelésen. Több, mint 81 %-uk ment el citológiai szűrésre, 76 %-uk pedig  mammográfiára. A várandós nők több, mint 86 % igényelte terhesség első harmadában a terhesgondozást. Az adott évben ugyanakkor a hölgyek 81 % rendelkezett egészségbiztosítással, ez a szám azonban az elmúlt évek gazdasági változásai miatt azóta csökkent.  A Californians for Patient Care elnöke szerint a romló gazdasági mutatók miatt egyre több nő érzi úgy, hogy nem engedheti meg magának a megelőzést.

tulmunka

Ráadásul a hölgyek hajlamosak a saját érdekeiket a szeretteik mögé rendelni, így minden családtagot előbb küldenek orvoshoz, mint ahogy maguk ezt tennék. Holott azt is tudniuk kell a nőknek, hogy – mivel ők a család egészségének, jólétének letéteményesei – saját egészségük megőrzése az egész környezetük érdeke.

A megelőzés pénzügyi előnyei

Mikro- és makroszinten is mérhető a betegségkezelés, illetve az egészségmegőrzés kiadásai közti különbség. Előbbiről a betegek keresetkiesése miatt a családok is be tudnának számolni, utóbbiról pedig komoly statisztikák készülnek. Ha csak azt a tanulmányt nézzük, amely szerint a hátránnyal (betegséggel, elhízással, stb.) élők a 21-65 éves népesség 6-9%-át tették ki 1996 és 2004 között az Amerikai Egyesült Államokban, s az összes egészségi kiadásuk személyenként 10508 dollár, míg az egészségeseké 2256 – már látványos a különbség.

Colditz és munkatársai a korábbi ismeretek alapján azzal számoltak, hogy a szabadidős fizikai aktivitás hiánya 24 milliárd dollár (1998-as értékben) direkt veszteséggel jár, ami az egészségügyi kiadások 2,4%-a. A 30 feletti BMI 70 milliárd dollár direkt költséget okoz, a fizikai inaktivitástól függetlenül is. Egy kínai elemzés a túlsúly és következményei miatt 2025-re a nemzeti jövedelem 8,7%-ának elvesztését jelzi. Nyilvánvaló tehát, hogy közös érdekünk az egészségesebb életmód előmozdítása!

Az egészséges életmód a legkifizetődőbb

Nyilvánvaló, hogy egy rendszeresen mozgó, kiegyensúlyozottan táplálkozó, a stresszt okosan levezető nő sokkal nagyobb feladatokat tud vállalni a munkájában és a családjában, mint az, akinek krónikus és akut betegségeivel kell foglalkoznia. – mondja dr. Babai László életmód orvos.

Éppen ezért a rendszeres szűrések (nőgyógyászati, fogászati, ortopédiai, belgyógyászati) mellett a helyes életmód kialakítása lenne a legfontosabb feladat. Erre ma már személyre szabott felmérésekkel és tanácsadással lehetőség is nyílik, de most elsősorban a szemléletváltás a nagy feladat: a nőknek sokkal tudatosabban kell óvniuk az egészségüket, a kondíciójukat, hiszen rájuk alapul a család, és közvetve a társadalom jól léte.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.