A gyerek sem hülye – ne vitatkozzunk előtte!

Gondjaink, vitáink vannak, de ebből a gyerek semmit sem érez – mondja sokszor anyuka vagy apuka, akik azt gondolják, ők mindent megtesznek ezért.

A gyerek még csak egy-két éves, netán kicsit idősebb, ezért sok szülőben – akik között már talán jó ideje nincs minden rendben -, nem merül fel, hogy a kicsi érti, mi zajlik körülötte. Úgy gondolják, ha ők egy-egy vita után úgy tesznek, mintha semmi gond nem lenne, a csemete is megnyugszik. Pedig ha a miértet nem is érti, érzi, hogy a szülők közt feszültség van, ami őt is hasonlóan idegessé, frusztrálttá teszi, sok esetben pedig azt gondolja, hogy ő a hibás.

A kicsik legtöbbje már a hangos szótól is megrémül, pánikba esik. Mivel vannak olyan társaik az óvodában, iskolában, akiknek a szülei elváltak, ők is azonnal a legrosszabbra gondolnak. Meg kell válniuk apától vagy anyától! Ráadásul minden szót, fenyegetőzést szó szerint vesznek. Természetesen kevés olyan kapcsolat és házasság van, ahol olykor nincsenek nézeteltérések, felcsattanós viták. Sokszor van az embernek rossz hangulata, pénzügyi gondok adódnak, munkahelyi problémák nyomasztják, és bizony előfordul, hogy az ember a legközelebbi hozzátartozóján tölti ki a haragját.

Ezek azonban nem olyan komoly viták, melyektől a gyerekeknek félnivalójuk lenne. Az már elgondolkodtatóbb helyzet, amikor hangos viták ugyan lennének, de a szülők nem kommunikálnak egymással, ezzel a szőnyeg alá söpörve mindent – aztán jön a sokkal durvább "robbanás."

A veszekedések nem hangosak és látványosak, lehet, hogy nem üvöltözésben, csak szemmel látható idegességben telnek a mindennapok – összeszorított szájjal, kényszeres mosolygással, örömtelenül. Ne higgyük, hogy a csemete ezt nem érzi. Nem biztos, hogy jó megoldás azt mondani neki: nincsen semmi baj. Különösen, hogy mivel a kicsik hajlamosak magukat okolni a veszekedésért. Ésszerűbb velük tudatni a vita igazi okát. Fontos megértetni velük, hogy vannak nézeteltérések, de ezeket higgadtan, okosan, szeretettel rendezni is tudjuk!

Hogyan védhetjük ki a bajt?

Legokosabb lenne talán, ha mindig szem előtt tartanánk, hogyan viselkedhetünk udvariasan, diplomatikusan a párunkkal – vagy volt kedvesünkkel, élettársunkkal. Ha vitás kérdés van, lehetőleg ne a gyerek előtt beszéljük azt meg. Ne ócsároljuk, bántsuk a másik szülőt előtte, és ne kezeljük le! Ha pedig mégis megtörtént a veszekedés, és mindezt a gyerek végighallgatta, végignézte, javíthatunk a helyzeten, ha ugyancsak előttük kérünk egymástól bocsánatot – béküljünk ki, és ne rohanjunk el puffogva a helyszínről. Ezzel nemcsak tompítjuk a kialakult helyzetet, hanem jó példát is tudunk mutatni, hogyan kell a konfliktusokat kezelni – ezt a mintát ők is követni tudják a jövőben.

Nem azzal van ugyanis a legnagyobb gond, hogy a szülők időnként hangosan összevitáznak – a gyereket az együttélés során inkább az általánosan tanúsított magatartás befolyásolja. Ha a családban mindennapossá válnak a veszekedések, ajánlott szakemberhez fordulni.

Ha már vita, legyen higgadt!

Azt is érdemes észben tartani, ha vitára kerül a sor, hogyan tompíthatjuk azt, mielőtt megijesztenénk a gyermeket. Egyezzünk meg abban, mi az a hangnem, amit végképp nem használunk előtte, nem káromkodunk például. Használjunk valamilyen jelzést – nem szóbelit – vita esetére: figyelmeztessük a másikat, hogy tartsa be a szabályokat. Ne engedjük például, hogy egyik fél elveszítse az önuralmát a gyerek jelenlétében. Ha ennek jeleit tapasztaljuk, inkább állítsuk le őt, higgadjunk le mindketten, és folytassuk később a vitát!

Mindig hallgassuk meg a másik felet is. Ne vagdossunk egymás fejéhez múltbeli dolgokat a csemeténk előtt – a jelenlegi szituációra hegyezzük ki a vitát. Lehetőleg lényegretörően mondjuk el, mit szeretnénk, mit várunk a másiktól, ne a már megszokott frázisokat puffogtassuk, melyben a másikat a "te mindig…?, "bezzeg te…" és hasonló kezdetű mondatokkal vádoljuk, szidjuk.

Válogassuk meg a szavainkat! Ha szitkozódunk, káromkodunk a gyerek előtt, ne csodálkozzunk, ha később maga is ilyen csúnya szavakat használ majd. Az is megoldás, ha a gyermek kizárásával, a házon kívül, vagy akár írásban beszéljük meg a sérelmeket egymással, akkor biztos, hogy nem lesz "közönségünk", akinek a vitával bánatot, félelmet okozunk.

Forrás: