Balesetek a játszótéren – 2 rész

A statisztikák szerint a tizennyolc év alatti gyerekek közül ugyanannyian halnak meg véletlen balesetekben, mint betegségekben. Kis odafigyeléssel a tragédiák nagy részét megelőzhetnénk.

Ha a gyermek nagyon vérzik, hívjunk mentőt, de addig is elláthatjuk a sebet

Vénás vérzés esetén szinte folyamatosan csordogál a sötétpiros vér a sebzett felületről. Mélyebb szöveti vérzésről van szó. Ne vattát használjunk, hanem gézgurigát! Fertőtlenítsük le a sebet, nyomjuk le a gézzel, majd kössük át!

Artériás vérzés esetén lüktetve, pulzálva ömlik a sebből az élénkvörös vér. Ebben az esetben is alkalmazzunk nyomókötést. Ha valamilyen éles tárgy okozta, amely még benne van a sebben, ne húzzuk ki, hanem rögzítsük a mentők érkezéséig! Egy övvel szorítsuk el a sérült végtagot a vérzés helye és a szív között!

Fogsérülés

Esés, ütközés után nézzünk be a gyermek szájába. Ha kiesett egy foga, azzal már nincs mit tenni. Ha azonban a tejfog csupán felszaladt az ínybe, azon tud segíteni a fogorvos.

Ha kiesett ugyan a tejfog, de nem sérült a csíra, akkor nincs ok aggodalomra: a végleges fog várhatóan szépen fog kijönni.

Macskavizelet, kutyaürülék okozta fertőzés

Sok játszótér kerítésére ki van írva, hogy tilos háziállatokat bevinni, nem véletlenül. A macskák vizelete és a kutyák ürüléke olyan kórokozókat terjeszthet, amelyek igen sokáig életképesek, és amelyekkel elég egyszer-kétszer érintkezésbe kerülni a fertőzéshez. A macskák a toxoplazmózis, a kutyák pedig a toxocara nevű betegségért tehetők felelőssé. A két betegség hasonló tünetekkel jár.

gyermekneveles4

A toxoplazmózis és a toxocara tünetei:

– elhúzódó hőemelkedés, lázas állapot

– nátha

– megnagyobbodott nyirokcsomók

hasmenés

– hányás

– véres széklet

– étvágytalanság

A kutyák cérnagiliszták féregpetéit is üríthetik a székletükkel. Ezek aztán képesek elszaporodni a gyerekek bélrendszerében, ami felboríthatja annak védelmi rendszerét! Ha a kicsi gyakran vakarja a popsiját, gyanakodjunk cérnagiliszta-fertőzésre!

Orvosi javaslatra féregűzők használhatók, hasmenés esetén pedig probiotikus készítmények segíthetnek visszaállítani a bélflóra egyensúlyát.

b%25C3%25A9l

A kismamák a várandósság alatt kerüljék a macskákkal való érintkezést, mert a toxoplazmózis fejlődési rendellenességet okozhat a magzatban!

Állatharapás

A legfontosabb az azonnali sebellátás. A második lépés pedig annak ellenőrzése, hogy a kutya veszett lehetett-e. Mindegy, hogy ismerős vagy idegen gazdáról van-e szó, mindenképpen kérjük el a kutya oltási könyvét. Ha ebből az derül ki, hogy nem volt beoltva, vagy ezt nem tudjuk pontosan kideríteni, akkor a gyereknek meg kell kapnia a veszettség elleni oltóanyagot! Ha a kutyának nincs érvényes oltási könyve, 4-7 napig ellenőrzés alatt kell tartani az állatot!

Nem csupán a kutyáktól kell tartanunk: olykor hörcsög, menyét, egér, pocok vagy denevér harapása miatt fordulnak a gyermekorvoshoz. A gazdátlan kisállatok esetében mindenképpen szükség van az oltásra.

Hogyan hívjunk mentőt?

Hívjuk a 104-et vagy a 112-őt. Ezeket a számokat az ország területén bárhonnan – mobiltelefonról is – ingyenesen lehet hívni.

Nagyon fontos a szülő lélekjelenléte, hogy a lehető leghiggadtabban és legpontosabban tudja tájékoztatni a mentőket.

Hol történt? Azért fontos ezzel kezdeni, mert ha esetleg megszakadna a vonal, a segítség akkor is útnak indítható. Ha lehet, adjunk meg a pontos helyszínt: a város, a kerület vagy városrész, az utca nevét.

Mi történt? Röviden írjuk le az eseményt.

Mit tudunk a sérült gyerek állapotáról?

Gondoskodjunk arról, hogy a gyermek addig se maradjon felügyelet nélkül, amíg mi telefonálunk!

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.