Gyerekes készülődés

A karácsony előtti készülődés könnyen pokollá válhat, ha engedjük, hogy kicsússzanak a kezünkből a dolgok. Nem könnyíti meg a helyzetet gyermekeink jelenléte, de ha bevonjuk őket, talán nem is nehezíti.

Mire december 24.-én estére tökéletesen elkészül minden, addigra legtöbben ingerültek vagyunk a halálos kimerültségtől, pedig a szeretet ünnepének inkább a harmóniáról, a nyugalomról kellene szólnia.

Manapság sajnos a karácsony alapvetően az ajándékokról szól. Amiket zsúfolt és túlfűtött áruházakban kell beszereznünk rengeteg pénzért. Utána be kell őket csomagolni, amire általában december 23.-án éjjel tizenegy óra körül kerül sor, amikor már nincs nyitva semmi, ahol új csomagolópapírt vehetnénk ahelyett, amelyiket csemeténk apró darabokra vagdosott.

A pillanat mikor ezt realizáljuk, megegyezik azzal a másodperccel, amikor megérezzük, hogy a konyhában szénszag terjeng a süti illata helyett. Próbáljuk meg, hátha idén más lesz! Jobb!

Már a 3-4 évesek is imádnak segíteni, mert az felnőttes dolog. Nagy butaság, a minél nagyobb meglepetés érdekében vagy azért mert kicsit ügyetlenek, kivonni őket a készülődésből, óriási erőforrástól fosztanánk meg magunkat ezzel.

A legtöbb gyerek rajong a piacért, mert rengeteg izgalmas dolgot lehet látni. Ha pici koruktól fogva megszokták, hogy együtt megyünk vásárolni, akkor nem kell attól félni, hogy kunyerálni fognak mindenfélét. Olvassuk fel még otthon, hogy miket kell vennünk és hagyjuk, hogy néhány dolgot a picik válasszanak ki. Így nem lankad az érdeklődésük, nem húzatják magukat hiszen fontos feladatuk van, küldetést hajtanak végre.

sütemény1000

Amikor eljön a mézeskalács sütés ideje, komoly segítőink lesznek a kicsik. Az óvodáskorú gyerekek már ügyesen tudják szaggatni a formákat, a kisebbeknek pedig adjunk egy kisdarab tésztát, hogy azzal gyurmázzanak, amíg mi a többit formázzuk.

Azokat a sütiket, melyek gyermekeink keze alatt készültek külön süssük és a vendégek figyelmét hívjuk fel rá, hogy az mitől olyan különleges. Sütés-főzés közben a karácsonyi hangulat felidézéséhez tegyünk be egy ünnepi CD-t és énekeljük csemeténkkel a dalokat.

Természetesen vannak olyan dolgok, melyeknek meglepetésnek kell maradniuk az utolsó pillanatig. Nagyon hangulatos karácsony előtti program lehet például, amíg apa feldíszíti a fát, ha elvisszük gyermekünket néhány közeli templomba, hogy megnézzük a betlehemeket!

Forrás: