Birkapörkölt, mint hungarikum

A Hungarikumok Gyűjteményének részévé vált a karcagi birkapörkölt, amelyet a mai napig egyedülálló, még a nomád korban kialakult módon főznek.

Mindezt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter jelentette be csütörtökön a Hungarikum Bizottság döntését, a testület kihelyezett karcagi ülése utáni sajtótájékoztatón.

A karcagi birkapörkölt kedveltségét mutatja, hogy a Nagykunságban elképzelhetetlen nélküle keresztelő, lakodalom, névnap vagy bármilyen közösségi összejövetel – tette hozzá. Ebben az ételben testet ölt a hagyomány és a jelen, miután az önkormányzat és a birkafőzők egyesülete példaadóan gondozza ennek a kiváló éteknek a hírnevét – fogalmazott a miniszter.

Fazekas Sándor közölte azt is, hogy a Hungarikum Bizottság csütörtöki döntése alapján a Magyar Értéktár is gyarapodott a hízott vízi szárnyas termékekkel, így például a libamájjal és a kacsamájjal.

bikaporkolt

A libamáj Magyarországot bel- és külföldön egyaránt fémjelzi, hiszen számos országba eljut, és kedvelt csemege – indokolta a döntést a miniszter.

A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló  törvényt 2012. április 2-án fogadta el az Országgyűlés. A törvény végrehajtását szabályozó kormányrendelet a magyar nemzeti értékek és a hungarikumok gondozásáról pedig ez év április 17-től hatályos.

A törvény célja nemzeti értékeket azonosítani és összegyűjteni, a gyűjtőmunkát a lehető legszélesebb körű kiterjesztéssel végezni, gondoskodni a regisztrált nemzeti értékek megismerhetőségéről, kiválasztani a regisztrált nemzeti értékekből a hungarikumokat. További célkitűzés megismertetni a nemzeti értékeket és a hungarikumokat minél szélesebb körben belföldön és külföldön, valamint gondoskodni a hungarikumok fennmaradásáról, védelméről.

Forrás: