Mindegy hány kalória?

Az amerikaiakat nem befolyásolja a menükön feltüntetett kalória.

A gyorsételek kalóriatartalma az amerikai vásárlók szeme előtt van egy ideje, ám úgy tűnik, sem a felnőttek, sem a kamaszok menüválasztását nem befolyásolja – állapította meg egy amerikai felmérés.

A New York-i Egyetem kutatóinak tanulmánya az International Journal of Obesity című szakfolyóiratban jelent meg. A vizsgálatba 427 felnőttet és tizenévest vontak be New York város és Newark (New Jersey) szegényebb területein, mielőtt a gyorséttermek menüinek kalóriatartalmára vonatkozó kötelező jellegű jelölés hatályba lépett 2008-ban.

A részt vevő kamaszok észrevették ugyan a jelölést, ám csak minden tizedik használta fel az információt a menü kiválasztásánál. A felnőttek 28 százalékát befolyásolta az információ, hogy végül milyen étel mellett döntöttek.

hamburger13

A tanulmány megállapítása szerint a kalóriajelölés kezdete óta a New Yorkban élők 57 százaléka, a newarkiaknak pedig 18 százaléka mondta, hogy észrevette a feltüntetett információt. Ehhez képest az emberek csupán kilenc százalékának döntését befolyásolta a jelölés.

A tizenévesek átlagosan 725 kalóriát tartalmazó ételt választottak, míg ha a szülők vették a menüt gyerekeiknek, akkor átlagosan 600 kalóriát tartalmazott a választott étel.

A jelölés feltüntetése előtt lényegében ugyanezeket az értékeket találták a kutatók. A kitöltött kérdőívek alapján a menüválasztásnál szempontként az első helyen az íz állt, a másodikon pedig az ár.

Forrás: