Parlagfű stratégiát sürgetnek

A parlagfű drasztikus visszaszorítása érdekében állásfoglalást fogadtak el az I. Nemzeti-Nemzetközi Parlagfű Nap résztvevői, a 12 pontból álló nyilatkozatban egyebek mellett komplex kormányzati stratégia elfogadását sürgetik.

Az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottsága, a Magyar Növényvédelmi Társaság és a Magyar Allergiaszövetség közösen szervezte a társadalmi célú rendezvényt, amelyen szakmai és civil szervezetek, tudományos testületek, illetve kormányzati és szakigazgatási szervek képviselői vettek részt.

"A becslések szerint a magyar lakosság 20 százalékát, körülbelül 2 millió embert érintenek a parlagfű és más allergén növények okozta gondok, és az elmúlt időszakban nem történt áttörés a probléma megoldásában" – mondta megnyitójában Jávor Benedek (LMP), az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának elnöke.

Az országgyűlési képviselő kitért arra is: korábban a személyi jövedelemadó 1 százalékát fel lehetett ajánlani parlagfű-mentesítésre, és ebből több mint egymilliárd forint folyt be, de ez a lehetőség megszűnt, tehát az allergén gyomnövény elleni küzdelem forrásai is beszűkültek.

asztma14

Jávor Benedek kiemelte, hogy a parlagfű visszaszorítása átfogó stratégiát, a különböző szakterületek közös fellépését igényli.
Évi 120-200 milliárd forint az a gazdasági veszteség, ami a parlagfű által okozott terméskiesésből, a közvetlen védekezési ráfordításokból, illetve a táppénzen töltött napok számából, a gyógyszerkiadásokból és a betegápolásból származik, de ebben még nincsenek benne az elmaradt idegenforgalmi bevételek – hívta fel a figyelmet Oláh Lajos MSZP-s országgyűlési képviselő, a Képviselők Parlagfű Csoportjának elnöke.

Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára nevében a tárca képviselője elmondta: a parlagfűvel fertőzött területek csökkentése érdekében a kormány kezdeményezte komplex stratégia kidolgozását. A vidékfejlesztési tárca stratégiáját tavaly tavasszal elfogadták. Ezt kiegészítve az érintett minisztériumok, illetve szakértői szervezetek álláspontjával készül az előterjesztés, a komplex parlagfű-mentesítési program.

A konferencia résztvevőit levélben üdvözölte Áder János köztársasági elnök, aki a Tégy a parlagfű ellen közhasznú alapítvány alapítójaként maga is elkötelezettje a parlagfű elleni védekezés ügyének.

"Az MTVA részt vesz a parlagfű elleni kampányban, hiszen a közmédia egyik legfontosabb feladata, hogy használja mozgósító erejét" – mondta a rendezvényen Horváth Szilárd, az MTVA szerkesztője. Hozzátette, a konferencia egyik szervezőjével, a Magyar Allergiaszövetséggel együttműködési megállapodást kötött a közmédia, így a társadalmi célú reklámok megjelennek a közszolgálati csatornákon.

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás: