Miért félünk az előléptetéstől?

A dolog önmagában örömmel kellene eltöltsön minket – ám sokszor nem vagyunk biztosak magunkban. Különben is, mit szólnak a többiek?

Noha az előléptetés igenis pozitív megerősítés, abban, hogy jól végezzük a munkánkat, hogy feletteseink szerint többre is képesek vagyunk, elégedettek velünk és bíznak a tudásunkban, sokan nem merjük vállalni a kockázatot.

Lehetséges, hogy korábban erről álmodoztunk, vagy bánkódtunk, ha egy kollégánkat ilyen megtiszteltetés érte, ám ha magunk kerülünk az újabb kihívásokat rejtő helyzetbe, megrettenünk! Vajon miért?

Az első gondolat általában az ijedtség: komolyan képesek vagyunk teljesíteni a velünk szemben támasztott, új elvárásokat? Alaposan megfontoljuk, hogy míg korábbi munkakörünkben elégedettek voltak velünk, merjük-e vállalni, hogy az újban esetleg elrontunk valamit, nem jövünk bele, mégsem válunk be, belebukunk? Azonnal bevillan, hogy bár jelentősebb összeg kerülne a pénztárcánkba, az előrelépés nyilván több munkával is jár. Megéri ez nekünk? Különösen azt állítja nehéz helyzet elé a dolog, akinek már családja, kis gyermekei vannak.

Vannak, akiket az tart vissza: dehát a többiek, a barátaim, a kollégáim nem tartanak előbbre, nincs lehetőségük, módjuk, ők vajon hogyan élnék meg ezt?Külön problémát jelent, hogy ha valaki az eddigi társaságból főnök pozícióba kerül – könnyen irigység és távolságtartás lehet az osztályrésze. Tart attól, hogyan reagálják le az új szituációt. Az illető, aki eddig a többiekkel súgott-búgott, hirtelen azon kaphatja magát, hogy új pozíciójában már ő az, akiről mehet a háttérben a pletyka. Nem tudja, hogyan viselkedjen ezután, ha túlságosan közvetlen, akkor úgy érzi, nem erélyes főnök, ha pedig nem az, akkor mint kedves kollégát kezdik hanyagolni.

A rosszindulat ellen a legjobb módszer a közös munka: osszuk meg a felelősséget, vonjuk be a feladatokba a kollégákat. Az sem elhanyagolandó, hogy kapcsolatok nélkül szinte lehetetlen a szakmai továbbjutás – tegyünk tehát meg mindent a kapcsolatok megőrzéséért, a jó viszonyért, az ismeretségi körünk bővítéséért.

Az előrelépés során a ránk nehezedett felelősség is nyomaszthat bennünket. Ne féljünk azonban tőle! A legtöbb ember, aki tart az előléptetéstől, nem biztos saját magában, megkérdőjelezheti még azt a tudását is, amellyel eddig remekül elboldogult. A felelősségérzet és a következetes visszajelzés, a bizalom, az igazságosság azonban a legjobbat hozza ki az emberből. Motivációnk több mint felét ezekből merítjük. Ne feledjük, hogy a mások felett érzett felelősség olykor gyors megoldásokra, jobb ötletekre sarkall.

Ha elismerést kapunk, ne reagáljunk túl szerényen, de nagyon elbizakodottak se legyünk. Könnyítünk saját és munkatársaink helyzetén is, ha magasabb pozícióba lépve – például főnökként – nem fukarkodunk a dicsérettel, biztatjuk a lelkes dolgozókat, segítünk, ha arra van szükség.Fontos tudnunk azt is, hogy csak az számíthat előlépésre, aki nem panaszkodik állandóan. Az efféle kesergőket kevésbé tartják terhelhetőnek, és nem is fogják őket számításba venni az előléptetéskor.

Hajlamosak vagyunk arra is, hogy sikereinket ne helyezzük előtérbe. Ha nekünk köszönhető például, hogy a cég egy igen jövedelmező projektet elnyert, bátran tudatosítsuk a nyújtott teljesítményünket a felettesünkben. Finoman célozhatunk rá, hogy ne feledkezzenek meg rólunk, ha például feldobott hangú e-mailt írunk a főnöknek arról, mennyire örülünk, hogy a projekt sikeres lett, és kifejtjük, kifejezetten lelkesek vagyunk attól, hogy ennyi mindenben részt vehettünk, és előremozdíthattuk a szerződéskötést.

Fizetésemelést is kérhetünk bátran, de előtte azért gondoljuk át, valóban olyan helyzetben van-e a cég, hogy van erre módja, és mennyi idő telt el a legutóbbi emelés óta. A főnök is többre becsüli azokat az alkalmazottakat, akik indokolatlanul nem zavarják.

A kockázatot tehát érdemes vállalni ? talán az elején furcsán fogjuk érezni magunkat, de minden kezdet nehéz. Az első jól megoldott feladat, elismerés után azonban már nem fogjuk bánni, hogy belevágtunk a dologba. Higgyünk abban, hogy jók vagyunk és pótolhatatlanok, és dicsérjük meg, jutalmazzuk meg olykor magunkat is, ha valamit jól végeztünk el ? az eredmény sem marad el.

Forrás: