Hálózatos főemlősök

Az ember társas lény, mivel távoli őseink, a főemlősök kénytelenek voltak a védekezés érdekében csoportba tömörülni, amikor az éjszakai életmódról a nappalira váltottak.

A főemlősök kezdetben magányosan éltek, éjszakánként merészkedve ki élelemgyűjtésre, sok millió évvel ezelőtt azonban megváltoztatták életmódjukat. A nappali életmód viszont nagyobb kockázattal járt, így a főemlősök, hogy megvédjék magukat a ragadozóktól, igen gyorsan társultak egymással – olvasható a The Daily Telegraph online kiadásában.

A korábbi elméletek azt valószínűsítették, hogy ezek a csoportok fokozatosan alakultak ki, a legújabb kutatások viszont, amelyekről a Nature-ben jelent meg tanulmány, azt mutatták ki, hogy a társas hajlam a nappali életmódra való áttéréskor jelent meg.

Az Oxfordi Egyetem kutatói tanulmányozták a ma élő főemlősök csoportjait, valamint elemezték 217 más főemlősfaj evolúciós kapcsolatait, hogy feltérképezzék a társas viselkedés kialakulását.

shutterstock_802045572

Következtetéseik szerint a főemlősök a társas viselkedési formákat őseiktől örökölték, s minél közelebbi rokonságban vannak egyes fajok, annál nagyobb a hasonlóság a magatartásuk között.

Más főemlősökkel ellentétben azonban az ember elég rugalmas ahhoz, hogy különböző társas "elrendeződésekhez" alkalmazkodjon: így élhet "atomizált" családban és nagy családban, monogám kapcsolatban és poligám kapcsolatban.

"Ez a rugalmasság nem fejlődött ki ilyen szinten egyetlen más főemlősnél sem. Eredményeink alátámasztják azoknak a korábbi tanulmányoknak a végkövetkeztetéseit, amelyek szerint az összetettebb társadalmi élet összetettebb agyműködést feltételez" – hangsúlyozta a kutatásokat irányító Suzanne Schultz.

Forrás: