Istenterápia: hit és gyógyulás

Szinte mindenki életében eljön az a perc, amikor imára kulcsolja a kezeit. Ha máskor nem, hát a zuhanó repülőgépen vagy közvetlen hozzátartozója súlyos műtétje előtt. Geszvein Erika pszichológussal arra kerestük a választ, hogy gyógyíthat-e az ima?

A vallásos hit, elkötelezettség milyen hatással van a gyógyulásra?

Számtalan tudományos vizsgálat zajlott és zajlik a hit és a gyógyulás kapcsolatának vizsgálatára. Igazolni tudták már például, hogy a szívműtéten és szívátültetésen átesett betegek gyógyulási aránya jobb, vallásos emberek esetében, és a nőgyógyászati daganatos megbetegedésekből való gyógyulás aránya is magasabb, ha vallásos a beteg. Egy kutatás szerint a magas vérnyomás is ritkább hívők között és a stresszel való megküzdés képessége is jelentősen eltér.

Ennek egyik oka, hogy a vallásosság hat az életmódra, hiszen többek között a válás, a dohányzás, az alkoholfogyasztás és a droghasználat előfordulási aránya is kisebb a hívők között. Mindebben segít az egyéni értékrend és a vallási közösség, mint megtartó, támogató erő. A különböző szertartások, mint például a betegek kenete (mely nem utolsó kenet, többször felvehető betegség esetén), az imádkozás, a virrasztás oldja a traumák feszültségét, segíti a feldolgozást, a belső béke visszanyerését. A hit által értelmet nyerhet egy felfoghatatlan esemény, például egy súlyos betegség, a remény pedig optimista gondolkodásra ösztönöz, ami támogatja az immunrendszer működését. Így lelki szinten könnyebbé válik a krízisekkel való megküzdés és mérhető javulás tapasztalható testi szinten is.

shutterstock_816179891

Ugyanakkor nem csak a hívőkön segít az ima. A New Scientist című amerikai tudományos fórum szerint bebizonyosodott, hogy 11 %-kal javult azon betegek egészségi állapota, akikért imádkoztak, ami az bizonyítja, hogy az ima nem placebo.

Az ima minek tekinthető pszichológiai szempontból?

Az ima megnyugtat, monotonitása, dallama által relaxál, ellazít. Az Istenhez fohászkodás által a problémák kimondásra kerülnek, amely hasonló ventiláló-gyógyító folyamatot indít be, mint mikor egy pszichológusnál vagy orvosnál panaszolja el valaki a fájdalmait, s ezáltal elvezeti, lecsendesíti a negatív érzelmeit. A földi perspektívából az égibe emelkedés – vajon milyen céllal adta Isten ezt a próbát, mire akar megtanítani – segít eltávolodni a problémától, így lehetségessé válik a helyzet átkeretezése, amely oldja az értetlenség és tehetetlenség szorongását.

A szenvedés értelmet nyer, a „növekedés fájdalmává” válik, ahogy a Krisztus-terápia megalkotója, Bernard J. Tyrrell nevezi. Többé nem hiába való, sőt, lehetőséget ad a fejlődésre, ami értelmet ad a további életnek is, bármilyen nehéz körülmények alakultak is ki a nehézzé vált helyzet miatt.

Milyen folyamatokat indít meg a vallásos élet, az imádkozás agyunkban?

A neuroteológiának nevezett kutatási területen orvosok és pszichológusok keresik a hit jeleit és hatásait az agyban. Egy 2011-es kutatásban azt tapasztalták, hogy az agy mérete, főként a hippokampusz, a tanulásért és emlékezésért felelős agyterület mérete (amely kapcsolatba hozható a depresszióval és az Alzheimer-kórral) a kor előre haladtával megváltozik vallásos és nem vallásos, sőt másként változik még a különböző vallású emberek között is. Egy szintén nem régi kutatás szerint a frontális kéreg, amely az akarat, az öntudat, az önkontroll, a motiváció, a viselkedés és a gondolkodás kontrollálásának területe, aktívabb vallásos embereknél.

ne2u9cmq9

A különböző agyi, neurológia eredményeket sokan a stressz hatásával magyarázzák, és próbálják összehasonlítani különböző olyan tevékenységekkel, melyek hasonlóak a vallásos élet imádságos hangulatához. A transzperszonális pszichológusok olyan spirituális hívő embereken végeztek kutatásokat, akik rendszeresen meditálnak, s azt találták, hogy az elmélyülés állapota pozitívan hat a kreativitásra, az érzékszervek érzékenységére, az önkontrollra, a házassági elégedettségre, az önmegvalósításra. Sőt, segíti a gondolkodás fejlődését és a moralitást.

Isten és embertársaink szeretete az agyban olyan neurotraszmitterek termelésének szabályozójaként jelenik meg, mint a dopamin, a norepinephrin és a szerotonin, amelyek nagy hatással vannak arra, hogy nyugodtnak, ellazultnak, optimistának érezzük-e magunkat, vagy feszültek, agresszívek vagyunk. A kutatók a mai napig keresik, hogy van-e egy a vallásos hitért felelős isten-gén, vagy valószínűsíthető, hogy több agyterületen megtalálható a hit fizikai lenyomata.

Forrás: