Elvonási tünetek a mobil miatt

Amint azt minden kamasz szülei tudják, ha megpróbálnak eltiltani egy tizenévest a számítógéptől vagy a mobiltelefontól, valóságos hisztivel reagálhat.

Ez azonban talán több is lehet egyszerű ingerültségnél. A kütyüiktől megfosztott fiatalok elvonási tünetei a kutatók szerint hasonlítanak az anyaggal leálló kábítószerfüggők viselkedéséhez. A kísérlet azt mutatta, hogy az egynapos teljes médiazárlatnak kitett tanulók 79 százaléka tapasztalt nyugtalanságot, zavart és elszigeteltségérzést. Egyes alanyok heves sóvárgásról számoltak be.

A kísérlet során tíz országban vizsgáltak 17 és 23 év közötti fiatalokat, akiket 24 óráig elzártak a mobiltelefonjuktól, az internetes közösségi oldalaktól, az internettől és a televíziótól. Vezetékes telefont azonban használhattak, olvashattak, és arra kérték őket, hogy vezessenek naplót.

Minden ötödik alany a kábítószerfüggőkhöz hasonló elvonási tünetekről számolt be, 11 százalék pedig zavartnak és elveszettnek érezte magát. 19 százalék szerencsétlennek, 11 százalék pedig elszigeteltnek írta le magát. Mindössze 21 százalék állította azt, hogy érzékelte a helyzetből eredő előnyöket. Néhányan maguknál tartották kikapcsolt mobiltelefonjukat, csak azért, hogy megérinthessék.

telefon7

A kutatást vezető Susan Moeller, a Marylandi Egyetem munkatársa szerint a technika egy szociális hálózatot biztosít a fiataloknak, és egész életüket rácsatlakozva töltötték. Néhányan azt mesélték, hogy egy időre megpróbáltak leválni a technikáról, de nem sikerült, mert a barátaik kiközösítették őket.

Moeller professzor, aki szerint a technika teljes mértékben megváltoztatja az emberi kapcsolatokat, arról is beszámolt, hogy amikor nem volt a diákoknál a mobiltelefonjuk és más médiaeszközeik, azt állították, hogy mélyebb beszélgetéseket folytattak. A szakember szerint gyakori, hogy az emberek ilyen esetben a beszélgetés minőségének és mélységének változásáról számolnak be.

Forrás: