Mobbing – terror a munkahelyen

Egyre gyakoribbak a munkahelyi fúrások, kisebb nagyobb pszichikai bántalmazások, kiközösítések.

Sokunk számára a legfőbb stresszforrás a munkahely, hiszen kevés ember van, akit nem ért még igazságtalanság, aki nem vált még gúnyolódás áldozatává, nem kapott még furcsa beszólásokat, arcátlan kéréseket. Egyre gyakoribbak a munkahelyi fúrások, kisebb nagyobb pszichikai bántalmazások, kiközösítések. Sőt, erre még rá is tesz egy lapáttal, ha nők vagyunk.

Az még csak hagyján, hogy válság idején az ember alig talál állást, vagy, hogy a meglévőt is neház megtartani a leépítések és "nadrágszíjhuzogatások" miatt, de arról már nem nagyon szól a fáma, hogy mi a teendő akkor, ha ugyan foggal körömmel kéne ragaszkodni a munkánkhoz ínséges időkben, mégis ellehetetlenítik az embert .

Mindenhol előfordulnak nézeteltérések, kisebb nagyobb viták és ez így is van rendjén. Azonban ha ezek a félreértések nem tisztázódnak, gyakorivá vállnak vagy átmennek személyeskedésbe, az már nem egyszerűen stresszes légkör, akkor már mobbingról beszélünk.

shutterstock_693188324

A mobbing nem más, mint a munkahelyi pszichoterror szinonímája. Lényegében olyan konfliktussorozatot jelent, amely hosszú távon és folyamatosan ér egyes munkatársakat. Gyakori támadásokban, piszkálódásokban nyilvánul meg a kollégák és nem ritkán a vezetők
részről.

Ahhoz, hogy elvégezzük a munkánkat szaktudásra van szükség. Ahhoz pedig, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsuk megfelelő légkör, hangulat és munkakedv kéne. A gazdasági szakemberek ma már egyértelműen hangoztatják, hogy a vállalatok, cégek jövőjének sorsa az emberi tényezőben rejlik. A gazdaság növekedésében fő szerepet a dolgozó szociális egészsége, testi lelki jóléte játssza majd.

A mobbing kialakulásának egyik okáról, a nem tisztázott konfliktus eldurvulásáról már esett szó, azonban ezen kívül még jó néhány hiba felróható. Általában a vezetés okolható, ha ily módon elhatalmasodik a helyzet, mivel vagy észre sem veszik, vagy nem tesznek ellene semmit, pedig az ő oldalukról nézve különösen fontos a szervezet hatékony működése. Kritikus tényező lehet még a feszített munkatempó, a pontatlan munkaköri leírás és természetesen a munkanélküliségtől való félelem is, mely a mostani gazdasági válságban fokozott rizikófaktorként szerepel.


shutterstock_575908274

A munkahelyi pszichoterror klasszikus modelljei:

Fúrás: Ha valakinek a pozíciódra fáj a foga, előfordulhat, hogy szépen lassan a háttérből kezd harcolni a munkáért, amolyan aljas árnyékként követi mindent léptedet és lesi a hibáidat, hogy aztán szóvá tehesse azokat. Kényes kérdéseket tesz fel, bemószerol a főnöknél, kritizálja minden lépésedet. Kényes megjegyzéseivel a falhoz állít és folyton bírálja, kritizálja ami teszünk.


Személyes "pszihosokk": Ide tartozik az összes téged ért igazságtalan kritika, ha kibeszélnek a hátad mögött, ha belépsz az irodába hirtelen elnémulnak a kollégák, gúnyneveket aggatnak rád,  piszkálnak a gondolkodásod, életkorod, nemed, faji-, vallási hovatartozásod miatt.


Hatalommal való visszaélés
: Bár nem tendencia, mégis elég gyakran előforduló probléma, hogy a felettes igazságtalan a beosztottakkal, mert úgy érzik joguk van ahhoz, hogy megalázzák, kihasználják a munkatársakat: olyan feladatokat adnak, ami nem a hatásköröd, túlóráztatnak anélkül, hogy megfizetnék.


Szexuális zaklatás:
A nemi megkülönböztetésen túl a nőkre leselkedő legnagyobb veszély a szexuális zaklatás, mely különböző formában nyilvánulhat meg az egyértelmű utalásokon keresztül, az ellenszolgáltatás fejében ellenszolgáltatást követelő ajánlaton át egészen a teltegességig.


shutterstock_219101084

Kirekesztés: Hiába próbálsz meg mindent, hogy a munkatársaid megkedveljenek, ők elzárkóznak. Nem csak, hogy nem segítenek, de nem is hagynak beilleszkedni. Ha kávézni, ebédelni mennek téged nem hívnak, ezzel is érzékeltetve, hogy nem illesz közéjük.


Fenyegetés: A vezetők azok, akik leginkább visszaélhetnek a hatalmukkal, és szabadságmegvonással, kirúgással, lefokozással fenyegetőzhetnek, ha nem csinálunk meg valamit amit kérnek. Az is előfordulhat azonban, hogy egy-egy kolléga jutott hozzá olyan információhoz, mellyel társát sakkban tarthatja.


Ellehetetlenítés:
A szakmai ellehetetlenítés az, ami leginkább elveheti a munkakedvedet. Ha nem kapsz a szakmai tudásodnak megfelelő feladatot, piti munkákat végeztetnek el veled, nem hagynak a munkakörödben érvényesülni akkor is támadásnak vagy kitéve.

Sokan úgy gondolják, hogy csakis a saját hibájuk miatt viselkednek vele szemben így a munkatársai, azonban a hiedelemmel ellentétben bárki áldozattá válhat. Bizonyos emberek mégis könnyebben kerülhet ilyen helyzetbe, például a kismamák, nők vagy a melegek.  Nem szabad azonban feladnunk a harcot, hiszen van megoldás!

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.