Veszélyes lehet a műköröm?

Az ősidőkben a körmök színe és nagysága, valamint formájának kialakítása, viselője társadalmi rangját mutatta. Ma már bárkinek változatos méretű, mintájú lehet a körme, pusztán némi szabadidő, egy csekélyke összeg, és bátorság kell hozzá… és persze egy jó műkörmös!

Mi fán terem a műköröm és egyáltalán egészséges-e annak hosszas viselése?

Ha ma már társadalmi rangot nem is mutat – bár itt kell megjegyeznünk, hogy léteznek több millió forintba kerülő díszítő elemek a műkörmök világában is -, a magunk felé támasztott igényességet szimbolizálja a gondosan elkészített/elkészítetett köröm!

A műköröm világkorát éli, boldog-boldogtalan kipróbálja azt, legalább egyszer életében, és közülük akad bizony számos egyén, aki meg is marad e szokásánál, és rendszeresen látogatja a szalonokat! De mint minden, ami szép, az bizony áldozatot követel, s nincs ez másként a műköröm világában sem! Nézzük meg tüzetesebben, milyen veszélyei lehetnek a műköröm viselésének!

A műkörmökről kicsit másképp…

Több típusú műköröm létezik. Ilyen a ragasztott TIP, és az épített körmök közül a zselés alapú és a porcelán. A TIP és porcelán körmöket vizes környezetben dolgozók számára egyáltalán nem ajánlják a szakavatott emberek, mivel könnyedén alakulhat ki gombás fertőzés, melyeket a köröm megléte elfedhet, és csak komoly megbetegedés során válik egyértelművé jelenléte mindenki számára.

dw5wjjsr

A gombás fertőzések nem jelentenek önmagukban nagy veszélyt a műkörmöt viselőkre, pusztán csak abban az esetben, ha már meglévő fertőzést fednek el az elkészített körmök. Vigyázzunk ezért arra, hogy körmeink ápoltak legyenek már a műköröm felhelyezése/építése előtt is!

Rendszeresen beszámolnak a műkörmöt viselő hölgyek olyan problémákról, melyek a saját körmeiket érintik, ilyen például az elvékonyodó, megpuhuló körömfelület, illetve a sárgulás! Ezek a kellemetlenségek akkor jelentkeznek, ha a műkörmöt készítő „szakember” nem megfelelő tudással felvértezve készíti el a műcsodákat körmeink felületén!

A legcélszerűbb ezen esetek elkerülésére, ha időt és pénzt áldozunk szakavatott egyén felkutatására, és nemet mondunk egy-egy hirtelen jött ajánlatra, mely tesztalanyokká tehet bennünket!

A műköröm valós veszélyei!

Bár csodásak, és valóban a nőiességet jelképezhetik a hosszú műkörmök, azt azonban tudnunk kell, hogy a mindennapi munkavégzés során e műalkotások inkább hátrányt jelenthetnek, mivel meglétük összeegyeztethetetlen egyes munkákkal!

l9gtnau9

A hosszú körmök balesetveszélyesek, a sérülések nem pusztán a körmök letörésében jelentkeznek, hanem a saját, alapul szolgáló körmeink súlyos és fájdalmas sérüléseiben egyaránt! A hosszú porcelán körmök könnyedén törnek, de ugyanez mondható el a súlyos mennyiségű zselé felvitelét követően is!

A körmök nem csak megtörhetnek, de ragaszkodva saját körmeinkhez – melyekre épülnek – húsbavágóan megtörhetik, felszakíthatják azokat! Az ezt követő gyulladás fájdalmas, és lassan múló sérülésként „díszíti” a továbbiakban kézfejünket!

A rövid, ám szépen díszített körmök egészségesebbek, mint hosszú, extra méretű társaik! Az egyik legnagyobb problémát a műköröm felhelyezése során abban az esetben tapasztaljuk, ha a nagy és színes motívumok miatt teljes egészében eltűnik szemünk elől saját körömfelületünk. Mivel láthatatlanná válnak számunkra azok jelzései, melyek egészségügyi állapotunk változásával párhuzamosan változnak, azaz bizonyos betegségek jelei.

Például, a vitaminhiányban szenvedő szervezet vészjelzései láthatatlanok maradnak számunkra, így a változásokat nem áll módunkban olyan gyorsan eszközölni, mint azon társaink, akik nem viselnek műkörmöt! Nem tilos műkörmöt viselni természetesen, hisz egy gondosan elkészített köröm felér egy műalkotás meglétével, de óvatosan bánjunk velük, hisz egészségünk megléte az ára egy-egy rosszul épített köröm hosszú ideig tartó viselésének!

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.