Hogyan éljünk túl egy sminkkatasztrófát?

Szépség bakik, avagy nem egyszerű a lányok élete. Tanácsos más hibájából tanulni, főleg ha a saját bőrünket visszük a vásárra. Mire kell figyelni sminkelés közben?

Ebben az esetben nem az apró, ám zavaró hibákat szeretnénk meglovagolni. Igaz, hogy akkor is lenne miből válogatni, gondoljunk csak a rossz árnyalatú rúzsra, a rúzsfoltos fogakra, vagy a túl élénk pirosító miatt virító arccsontokra. Ezek csupán gyenge melléfogásnak tekinthetőek a sminkkelés során elkövethető nagyobb bakik mellett. Vegyük sorra, mik ezek.

Fehér nyak

Az alapozó a smink fontos része, de csak akkor, ha megfelelő módon bánunk vele. Az alapozó kiválasztásánál épp úgy ügyelnünk kell a bőrtípusra és a bőr árnyalatára, mint a felvitelre. Mégis, a legtöbb gondot nem az alapozó elkenése, hanem a gondatlan kivitelezés jelenti. Ennek jól látható nyoma marad a messziről virító fehér nyakak formájában. Tehát jegyezzük meg, az alapozót mindig nyakra-főre kenjük!

alapozo1

Szúrós illat

A „kevesebb, több” aranyszabály a sminkelésnél. A színek mellett a parfüm használatakor is érdemes ez alapján válogatni. A körülöttünk lebegő parfümfelhő, vagy a percekig érezhető illatcsík gyomorkavaró érzése nagy bakinak számít. Emellett szintén gyakori hiba, ha több illatot fújunk magunkra egy időben. Tehát nem szabad elfelejteni, hogy az illatbomba épp olyan kellemetlen, mint az orrfacsaró izzadságszag.

A vörös rúzs átka

Törődjünk bele, a démonian vörös ajak csak ritka esetben áll jól földi halandóknak. Egyrészt a rúzs állaga eleve befolyásolja, hogyan fog mutatni a szín a szánkon. Másrészt még a legdrágább kozmetikum sem segít, ha nem passzol hozzánk a piros. A magyarázat egyszerű, a vörös színt tudni kell viselni. Tehát, ha igazán szeretnénk kitűnni, válasszunk inkább extrém kiegészítőket a vörös rúzs helyett.

ruzs1

Ajakkontúr

Az előbb felhozott érvek az ajakkontúr esetében is megállják a helyüket. Az ilyesmit bízzuk profi sminkesekre. Különben is, ritka az olyan alkalom, hogy egy dögös rúzs, halvány ajakfénnyel kiegészítve ne lenne elegendő a tökéletes megjelenéshez. Legyünk szimplán csinosak a feltűnően fura helyett.

Tudomásul kell vennünk, hogy a sminkelésnek vannak íratlan szabályai, akárcsak a megjelenésnek. Amennyiben hajlamosak vagyunk áthágjuk ezeket a szabályokat, ne lepődjünk meg az utcán ránk meredő tág pupillák láttán. Persze az alapvető praktikák elsajátításával elkerülhetőek a sminkkatasztrófák.

Forrás: