Ne gyűrd az arcod!

Könnyen elkerülhetjük az idő előtti ráncokat, ha betartunk néhány egyszerű szabályt – ezek közé tartozik többek között az is, hogy ne aludjunk hason.

Szakemberek szerint késleltethetjük például a ráncok megjelenését, ha ügyelünk arra, hogy az éjszaka folyamán ne hason, hanem háton vagy oldalra fekve aludjunk. A hason fekvéssel ugyanis "nyúzzuk" az arcbőrünket, és eljön majd a nap, amikor mégsem simulnak ki reggel a ráncok az arcon, a homlokon, állon.

Bizonyos ételekkel is segíthetünk magunkon: a halak remek fehérje-források, amely fontos alkotórész a bőr szépsége szempontjából, és értékes Omega 3-zsírsavat is tartalmaznak, melyek a bőrt táplálják s fiatalon tartják. Fogyasszunk heti rendszerességgel tonhalat, lazacot.

alvas4805

Ne erőltessük a szemünket – ha sötét van az olvasáshoz, munkához, gyújtsunk villanyt, mindig legyen elegendő fény, vagy vegyünk szemüveget. Ha a szem erőlködik, a szem körüli ráncok is egyre sűrűsödni fognak. Viseljünk napszemüveget!

Együnk gyümölcsöket – az alfa-hidroxi-savak, azaz gyümölcssavak sokat segítenek a bőr fiatalon tartásában, különösen a szem körüli ráncok megjelenését késleltetik. Igyunk kakaót! A kakaó olyan flavonodiokat tartalmaz, mint a catechin és az epicathecin, melyek védik a bőrt a nap sugárzása ellen. A kakaó így hidratáló hatással bír, javítja a vérkeringést a bőr sejtekben.

bor42

A túlzásba vitt arcmosás sem jó – ezzel ugyanis a természetes védelmet is "lemossuk" az arcról. Inkább kímélő arclemosó kozmetikumot használjunk a szappan helyett. A C-vitamin fogyasztása is ajánlott, mert elősegíti a kollagén termelődését és harcol a nap ártalmai valamint a pigment problémák ellen.

Együnk több szóját! Ugyancsak segít a nap káros hatásait kivédeni. A szója-alapú ételek már hat hónap után éreztetik hatásukat a bőrön, javítja a bőr szerkezetét. Végül, de nem utolsó sorban, kerüljük az erős napot, viseljünk napszemüveget, ne dohányozzunk és használjunk hidratáló termékeket a bőrünk szépségéért és a ráncok elkerüléséért!

Forrás: