Lola vesebeteg

Az énekesnő öröklött vesebetegségben szenved. Stresszes életvitele mellett a sikeres Lolának néha nem egyszerű betartania a szabályokat.

Noha családjában többeket is érint a probléma, Lolát mégis kissé váratlanul érintette, amikor nála is jelentkeztek a vesebetegség tünetei. Az énekesnő pár évvel ezelőtt nyáron egy fellépésről ért haza, és a fárasztó nap után már éppen jóízű álmára készült, amikor kínzó görcsök fogták el. Lola élete nem nevezhető éppen nyugodtnak, de ő a pörgésben érzi jól magát. Nem szeretne változtatni a stresszes életvitelen, olykor azonban kénytelen visszafogni magát. Gondjai 2006-ban kezdődtek. Egy nyári koncertjét követően tört rá először a borzasztó fájdalom.

Éppen hazaért a fellépéséről, alváshoz készülődött, amikor nagyon rosszul lett. Kórházba kellett vele rohanni, ahol azonnal ellátták, injekcióval enyhítették a fájdalmait, és gyógyszereket kapott. Akkor állították fel a diagnózist: Lola, néhány családtagjához hasonlóan, vesegyengeséggel küzd. Betegsége örökletes, édesapja és nagymamája is ebben szenved. Lola veséje begörcsölt, emiatt szenvedett. Szervezete tisztulására alkalmas a vízhajtó, de az énekesnőnek a szíve sem a legerősebb, ezért rendszeresen nem szedheti ezt sem. Lola sok folyadék bevitelével igyekszik úrrá lenni problémáján. Nagyon sokat kell innia.

wothlfss480

Emellett több szabályt is be kell tartania, de mint az énekesnő elárulta, nem mindig képes rá. A stressz kerülése az ő szakmájában nem egy tartható dolog.  Azért ahogy lehet, kíméli magát. A fűszeres ételeket még kihagyhatná, de sajnos éppen azokat kedveli a legjobban. A sok folyadék bevitele nem jelenti azt, hogy alkoholt is ihat – így ezt a „bulikelléket” is kerülnie kell.

Lola betegségére nemigen van gyógymód, együtt kell vele élnie, a szabályok betartásával enyhíthet panaszain. A sok munka mellett igyekszik mindig kikapcsolódni, és akkor is elmegy szórakozni, ha a munkával csak este tízkor végez, mert szüksége van a lazításra. A vesegyengeség általában szédüléssel, kimerültséggel, fülzúgással, derék- és térdfájással jár. A vese és a máj működésének serkentésével a panaszok megszüntethetők.

Forrás: