Az éltető föld

Nyílván Gaya, a föld anyja sem vethette meg az iszap- és algapakolásokat emberi manifesztációjában, mert neki aztán tudnia kellett, hogy milyen előnyökkel is jár az.

A földet sok ember nem csak azért szereti, mert szép virágokat és finom gyümölcsöket terem, meg egyébként is rajta élünk, hanem mert például a Holt-tengeri iszapban remek érzés megmártózni, ráadásul egészséges, és a legenda, miszerint széppé tesz, még az önbecsülést is helyreállíthatja.

Az évezredes föld

A föld minden régi kultúrájának fontos eleme, hiszen a termékeny föld életet ad növényeknek, állatoknak, embereknek egyaránt. Az, hogy kinek mekkora földje van, nem csak presztízs, hanem megélhetési kérdést is jelent.

Mára a hétköznapi ember a földet inkább csak élvezeti szempontból használja. Akár az ötödik emeleten is rögtönözhet magának iszappakolást, vagy élvezheti az iszapszappan jótékony hatását.6057Háború az iszapért

A Kleopátra hiúságáról szóló mondák szerint Egyiptom fáraónője azért is hódította meg a Holt-tenger vidékét sok ezer ember halála árán, hogy bármikor kényeztethesse magát a vidék messze földön híres iszapjában. Nekünk szerencsére már nem kell ilyen drasztikus módszerekhez folyamodnunk, temérdek spa & wellness-szel foglalkozó szórakoztatóközpontban próbálhatjuk ki az iszappakolások nyújtotta kényeztetést.

Nedves föld a tusolóban

Ha hétköznapi kényeztetésre vágyunk, akkor nem kell mást tennünk, mint élni a modern kor nyújtotta lehetőségekkel: szerezzünk be iszapszappant. Bár a név kissé bizarr benyomásokat kelthet, de egyes kutatások szerint, ha ezt a földből készült tisztálkodási csodaszert használjuk a mindennapos kéz- és arcmosáshoz, tusoláshoz, fürdéshez, akkor rugalmas, puha bőrre tehetünk szert.
6058A benne található ásványoknak köszönhetően nem szárít, és kíméletesen tisztít, nem sérti meg a bőr savas védőrétegét. Ezen felül nem csak az elhalt hámrétegektől szabadít meg, hanem gyulladáscsökkentő hatású is.

Kényeztető iszap-variációk

A természetben előforduló iszappakolás gyógyír reumára, ízületi fájdalmakra, sportsérülésekre, ellazítja az izmokat, és segít elfelejteni a mindennapos gondot és bajt. Azonban vigyázni kell vele, az iszap ozmózis hatású, azaz elvonja környezete zsír- és nedvesség tartalmát. Ez remek hír azoknak, akik így könnyen eltávolíthatják az ízületeikben felgyülemlett felesleges nedvességet. Azonban a szárazbőrűek figyeljenek oda, számukra ajánlottak a különböző vízmegtartó anyagokkal kevert speciális iszappakolások.

Sófürdő-kúrával érdemes kiegészíteni a pikkelysömörrel betegeskedőknek az iszapfürdést. Narancsbőr ellen is lehet ma már kapni különleges anyag-variációkat.

Forrás: