Ezt tanultam 50 felett – a szexről!

Amikor ötvenes éveinkbe lépünk, és ismét randevúzni kezdünk, rádöbbenünk arra, hogy a szabályok életünk első szexuális élménye óta némileg megváltoztak.

Ne arra gondoljunk, hogy az őszbe forduló haj már csak visszafogott élményeket tartogathat számunkra – nagyon sok újdonságot is hozhat! Néhány ötvenes úr és hölgy osztja meg az alábbiakban tapasztalatait – számos teljesen új és csodálatos élményt szereztek, amikor túl az ötödik ikszen ismét megízlelték a szerelmet…

?Amikor fiatalabb voltam, utáltam azt hallgatni, mennyivel hosszabb ideig tart izgalmi állapotba kerülni szexuálisan, amikor idősebb leszek. Most, hogy idősebb lettem, úgy gondolom, ez egy áldás. Így ugyanis nagyobb teret adunk az előjátéknak. Én nem panaszkodom emiatt? – fejtette ki az 52 éves Deborah.

?Mikor eléred az ötvenet, a tested kezd jelentősen megváltozni. Az ember hajlamos kényelmetlenül érezni magát emiatt, még annyira sem szívesen vállalja testét meztelenül, mint amikor fiatalabb volt. Ezt azonban a homályos, hangulatos világítás megoldja – és még izgalmasabbá teszi a helyzetet!? – vélekedik az 57 esztendős Mark.
11571
A tapasztalat gyönyörködtet

Természetes dolog, hogy idősebb korunkra sokkal széleskörűbb tapasztalattal rendelkezünk, és ez a szexualitás terén is előnyt jelent. Nem is kicsit!

?Sokkal jobban élvezem a szexet, mint fiatalabb koromban, mivel sokkal tapasztaltabb vagyok, mint akkoriban – és jobban tudom, mi az, ami jól esik nekem. Sőt, határozottan ügyesebb, gyakorlottabb vagyok az ágyban, és úgy hiszem, partnereim hálásak is ezért? – meséli az 55 éves Sharon.

Az 56 esztendős Carol szerint azok a bizonyos pillangók sem illannak el…

?Megtanultam, hogy bár sokkal idősebb vagyok, mint amikor először szeretkeztem életemben, azok az érzéseim ugyanúgy megvannak, mint az első ágybabújás előtt: izgatott gyomorremegés, és ugyanazok a kérdések: jó leszek-e majd, ő vajon milyen lesz, élvezetes lesz-e a szex? Vicces, hogyan bukkan fel ilyenkor is ez az idegesség, de ez a borzongás az izgalom része!?

A leleményesség nem csökken az évek előrehaladtával!

?Amikor ötvenes éveidben jársz és eddigi életedben többnyire rendszeresen volt részed szexuális élményekben, igen nagy kreativitást is begyűjthettél, szinte minden “recept” a kisujjadban lehet már. A leleményesség és találékonyság nem múlik el. Számomra kellemes meglepetés volt, hogy a hölgyek, akikkel randevúztam, új dolgok kipróbálására voltak vevők. Jobb, mint amikor előre megjósolható, mi fog történni az ágyban!? – vélekedik az 52 éves Robbie.
7446
Viszlát, fogamzásgátlás!

Az idősebb korosztálynak kétségtelenül van egy tagadhatatlan előnye a szex terén: mivel a nők nagy része ilyenkor már nem menstruál, a fogamzásgátlás teljességgel elfelejthető. Az 59 éves Bart szerint ez nagy megkönnyebbülést nyújt – hiszen fiatalabb korában nagyon sokat aggodalmaskodott a nem kívánt terhesség miatt. Hogy erre már nem kell figyelni, előnyös dolog. “Úgy gondolom, sokkal élvezetesebb is lehet a szex, amikor nem jár állandóan az eszedben, hogy óvatosnak kell lenni” – jegyzi meg Bart.

Az 58 éves Juliana azt élvezi, hogy – bár talán hülyén hangzik, teszi hozzá -, az utóbbi években több nála fiatalabb férfival is randizott, és nagyon izgalmas a tudat, hogy őket kifejezetten érdekli egy, már nagyobb tapasztalattal rendelkező nő. Tehát, számos dolgot meg is tud nekik tanítani az ágyban.

?Beszélgettem több, velem egy korosztályba tartozó férfival, akiknek ugyanezek a tapasztalataik a náluk fiatalabb hölgyekkel kapcsolatban? – fejtette ki. Juliana úgy véli, ez nemcsak egy hollywood-i mánia, az ember erősnek és fiatalnak érzi magát egy ifjú partner mellett, ő ezt csak javasolni tudja – tette hozzá.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.