Új randihóbort hódít: itt a Tantra

A párkereső foglalkozások alkalmával Nyugat-Európában már tantraszakértők segítségét is igénybe veszik.

A Tantra-program olyan tevékenység a találkák során, ahol minden egyes foglalkozást egy tantra-szakértő vezet, a résztvevők pedig egyszerűen csak követik az utasításait.

A Tantrát a ?találkozás művészeteként és a kapcsolatok tudományaként? alkalmazzák. Az állítólagos előnyök között szerepel a nemverbális kontaktus, a nőben rejlő istennő illetve a férfiban rejlő isten tisztelete, a társas álarcok levetése, biztonság, az öntudatosság csökkentése, az ünnep hangulata.  két és fél órás foglalkozások ára alkalmanként kb. 5 000 Ft. A tantra-tanárok tanácsokat is adnak arra vonatkozóan, hogyan legyünk vonzóbbak.

2350

Egy hindu államférfi, Rajan Zed Nevadában tett nyilakozatában arra szólította fel a fejlett országok lakóit, hogy kellő tisztelettel kezeljék a Tantrát. A tantraizmus ugyanis az indiai vallási hagyományok közötti fő kapocs. A hinduizmus mellett jelentős hatást gyakorolt a buddhizmusra és a jainizmusra.

Zed, aki a Hinduizmus Univerzális Társaságának az elnöke, rámutatott, hogy a tantra, mint az önfejlesztés spirituális módszere, isteni kinyilatkoztatás, története a IV. századra nyúlik vissza. A Tantra egy tudatos én-felfedező módszer, mely a kereső testét és lelkét olyan szintre fejleszti, ahol már ellenáll mindenféle külső és belső zavaró tényezőnek.

A tantrák három egyedülálló sadhanát tartanak számon (lelki erőfeszítés): tisztulás, megvilágosodás és egyesülés, tette hozzá Rajan Zed.

Forrás: