Koleszterin: a jó, a rossz, és a szám

A „jó” és a „rossz” koleszterinről minden bizonnyal hallottunk már, de mit is jelent ez, mitől lesz az egyik jó, a másik pedig rossz?

A megfelelő koleszterinszint fontosságának említését már több, mint elégszer hallhattuk. Az egészség szempontjából valóban lényeges, hogy milyen magas valakinek a koleszterinszintje, ahogyan az is, hogy „jó” vagy „rossz” koleszterinből van-e több a szervezetében.

A koleszterin egy zsírszerű anyag, amely az emberi vérben természetesen van jelen. A májban keletkezik, illetve az ételek által juttatjuk szervezetünkbe. Fontos funkciója van a testünkben, segíti a szövetek és hormonok képződését, védi az idegeket, segít az emésztésben, sőt a sejtek struktúrájának kialakításában is.

Az egészséghez szükségünk van koleszterinre, de nem mindegy, miből van több: ha az LDL, azaz a „rossz” koleszterin túl sok, a HDL, „jó” koleszterin pedig túl kevés, az szívproblémákhoz és stroke-hoz vezethet. Hogy ezeket elkerüljük, fenn kell tartanunk a helyes egyensúlyt a kétfajta koleszterin között.

A helyes arányt kisebb életmód-változtatásokkal is kialakíthatjuk, szívbarát étrenddel, rendszeres mozgással. Tudni kell azonban, mi a helyes arány: ha ismerjük ezeket az értékeket, orvosunkkal együtt könnyen kialakíthatjuk az ideális egyensúlyt. A cél csökkenteni az LDL koleszterin szintjét, és növelni a HDL-ét.

Hogy hat a jó és a rossz koleszterin a testre?

A HDL a High Density Lipoprotein rövidítése, védőkoleszterinnek is nevezhetjük. Előnye, hogy a rossz koleszterint „visszahajtja” a májba, és ezáltal „kitakarítja” a véráramot. Az LDL (Low Denisty Lipoprotein) azonban rossz koleszterin, és minél magasabb a szintje, annál nagyobb a szívroham kockázata.

ver56

A túl magas LDL-érték esetén a koleszterin az artériák falára rakódik, károsodást okozva: ezek a plakkok, melyek az artériákat szűkítik és keményítik (utóbbi az atherosclerosis). Ha a plakk instabillá válik, vérrög képződhet, blokkolva az artériát: ez okozza a szívinfarktust és a stroke-ot.

A koleszterin értékek

Amikor megmérik a koleszterinszintünket, egy teljes számot kapunk: egyiket a HDL-re, a másikat az LDL-re. A teljes koleszterin több mint a HDL és LDL összege. Ha csupán az egyik szám magas, az is növelheti a teljes koleszterin szintet. Amennyiben a magas HDL érték miatt magas, az egészségünk nincs feltétlenül veszélyben, ám ha az LDL érték miatt, akkor fontos orvosunkkal beszélni az egészségügyi kockázatokról!

Ő tájékoztatást ad arról, hogyan csökkenthetjük az LDL-koleszterin szintjét életmódbeli változtatásokkal. A HDL koleszterin megfelelő szintje legalább 60 mg/dL. A 40 és 60 közötti HDL-szint rendben van. Az LDL koleszterin optimális szintje 100 mg/dL alatti.

Mi az ideális arány?

Hogy a helyes koleszterin arányt megtaláljuk, osszuk el a teljes koleszterinszámot a HDL-ével: például, ha a teljes koleszterin szám 200, a HDL pedig 50, akkor a koleszterin arány 4:1-hez. A szakemberek szerint fontos 5:1-hez alatt tartani ezt, az ideális arány pedig 3.5:1.

Az orvosok ugyanakkor az összkoleszterin számot használják inkább a betegeknél, és nem a koleszterin arányt. Az összkoleszterin számot tartják irányadónak a megfelelő betegellátáshoz.

sz%25C3%25ADv9

Mik a triglyceridek?

A triglycerid szintén a zsír egy formája a vérben. A HDL-hez és LDL-hez hasonlóan testünk termel triglycerideket és élelmiszerekből is hozzájutunk. A transz-zsírokban és telített zsírokban gazdag ételek megemelik a triglycerid-szintet. Ha több kalóriát eszünk, mint amennyit elégetünk, a triglycerid-szintünk „szárnyal”. Régóta nem titok, hogy a magas koleszterin-szint kockázatos: szívrohamot és stroke-ot okozhat.

A verőerek blokkolódásán túl a lassú, fokozatos blokkolódás a szív verőereiben mellkasi fájdalmat idéz elő, ez az anginás roham. Gyakori tünete a koszorúér-betegségnek. Többnyire megterhelés hatására jelentkezik és ha pihenünk, akkor jobban leszünk.

Hogyan kontrollálhatjuk a magas koleszterin szintet?

A HDL koleszterin szintjét emelhetjük, az LDL-ét pedig csökkenthetjük a rendszeres mozgással, elsősorban aerob gyakorlatokkal. Ezzel a vérerek pihentetését segítjük, és csökkentjük a vérnyomást. Az LDL-koleszterin szintjét csökkenthetjük olyan ételek fogyasztásával, melyekben alacsony a telített zsír, a koleszterin és a transzzsír.

Telítetlen zsírokban és többszörösen telítetlen zsírokban gazdag élelmiszereket együnk inkább, így halat – melyben értékes Omega 3-zsírsav található -, oldódó rostokat, mint pl. guargumi, zab, pektin, psyllium. Csökkentik az LDL szintjét a dúsított növényi szterolok és sztanolok.

Gyógyszerek, így a sztatinok is segítenek, ezek a triglycerid szintet is lejjebb viszik, és némileg növelik a jó, azaz HDL koleszterin szintjét. A sztatinok számos embernél csökkentik a szívbetegségek kockázatát.

Forrás: