Egy egész világ problémája: az öngyilkosság 2010-10-08 Reggeli Napidoktor Megosztás: Tweet Az öngyilkosság már több mint száz éve a tudományos vizsgálódás központjában áll. Előfordulásáról a legrégibb civilizációból is tudunk. A bibliából tudjuk, hogy Júdás aki Krisztust elárulta öngyilkos lett, felakasztotta magát. Az ókor nagy kultúráiban már nem volt ritkaság. Aegeus athéni király, elveszettnek hitt fia miatti bánatában a tengerbe ugrott és meghalt. Seneca, a híres ókori bölcs maga vágta fel ereit, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy Néró meg akarja öletni. Az ókorban elméleti problémaként megjelent a filozófiában is. Ettől kezdve minden filozófiai emberkép és etikai tan foglalkozik vele. A középkor vallásos szemlélete a bűn és tilalom kategóriáiba helyezi, az ördög befolyásának tulajdonítja. A középkor egyháza az öngyilkost nem temeti el, – ez a későbbiekben is megmarad – az öngyilkosságot megkísérlőre pedig a vallás által befolyásolt jogrend gyakran büntetést mért. A renaissance , majd a felvilágosodás korában újra filozófiai kérdés. A 19. század elején már jelentős irodalom foglalkozik vele. E század közepére az európai államokban már használható statisztikai adatfeldolgozás és adatszolgáltatás működik. A múlt század utolsó évtizedeire már igen jelentékeny az olyan közlemények száma, amelyek az öngyilkosság statisztikai adatait elemzik. Öngyilkosságnak minősülnek mindazon halálesetek, amelyeknél a halálozás öngyilkossági céllal elkövetett cselekedetnek a következménye; függetlenül attól, hogy a cselekedet elkövetése és a halálozás között mennyi idő telt el.DURKHEIM megfogalmazása szerint: öngyilkosságnak nevezzünk minden olyan halálesetet, amelyet közvetlenül vagy közvetve magának az áldozatnak valamilyen pozitív vagy negatív aktusa idézett elő, ha tudta, hogy aktusa szükségképpen erre az eredményre vezet. Az öngyilkossági kísérlet ugyanaz az aktus, amelyben azonban a végeredmény, a halál bekövetkezése előtt beavatkoznak. Az öngyilkosság és annak kísérlete – mivel előfeltételük a tudatosság és a szándék – sajátosan emberi jelenség, még a legmagassabb-rendü állatok körében sem tapasztalható. Csak az embernél fordul elő, hogy saját halálát akarja, önmaga ellen fordul és megöli magát. Pszichiátriailag az öngyilkosságot deviáns viselkedési, magatartási formának kell tekinteni. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az öngyilkos egyben elmebeteg: tragikus események, lelki megrázkódtatások stb. szintén vezethetnek öngyilkossághoz. Az öngyilkosság egyáltalán nem szorítkozik a korlátolt elmékre. Bárki azonnal tud felsorolni nagy inteligenciáju, kiemelkedő egyéniségeket az öngyilkosok között. Társadalmi szempontból, az öngyilkosság elitélés alá eső cselekedetnek minősül. Ez a deviáns magatartás ellenkezik az elfogadott viselkedési normákkal, a társadalmi elvárásokkal. Az öngyilkosság okai meglehetősen sokfélék: semmit mondó életuntság, gyógyíthatatlan betegség, pótolhatatlan veszteség, családi viszály, büntetéstől, szégyentől való félelem, reménytelen szerelem, magára maradottság, egyedüllét és sorolni lehetne tovább az okokat. Az öngyilkosság módja térben és időben igen változó: jelentősen befolyásolják az életkörülmények, sokszor a divat is.Japánban hagyományos volt a hasfelmetszés, Ammánban a nyelvfék átvágása és a nyelv lenyelése; számos délkelet-ázsiai országban is eredményes módnak ismerték és ismerik a nagymennyiségű konyhasó sűrű vizes oldatának megivását. Divatként Európában is megjelent az önégetés – Magyarországon is előfordult néhány eset. Egyébként önakasztás, mélybe-, jármű elé ugrás, érfelvágás stb. valamint a mérgezések széles skálája fordul elő. Az öngyilkosság világ probléma. Az egész világon évente mintegy 700 – 800 ezer ember követ el öngyilkosságot és hozzávetőlegesen 3-4 millió az öngyilkosságot megkísérlők száma. A legtöbb európai államban az öngyilkosságot az első 5-10 halálok között szerepel. Magyarországon mindig az élenjáró – a magas öngyilkossági arányszámmal rendelkező – országok között volt, az utóbbi évtizedekben pedig a világranglista élére került. A cselekmények számbavétele azonban problematikus. A WHO ( World Health Organization ) tagállamai közül mindössze 50 – 60 állam gyűjt és publikál adatokat; néhány ugyan számba veszi a cselekményeket, de nyilvánosságra nem hozza; a többi állam pedig még adatokat sem gyűjt. Talán az utóbbi években valamelyest változott a helyzet. Az adatok hitelességét erősen befolyásolja a bejelentési fegyelem, a sokszor eltérő minősítés és értelmezés; s legfőképpen a különböző okok miatti dissimuláció! így az adatok rendszerint torzult képet adnak, bizonyos számú cselekmény mindig rejtve marad; ezért az értékelők gyakran becsült értékekre kénytelenek támaszkodni. Hazánkban az befejezett öngyilkosságok (halálos) és az öngyilkossági kísérletek közötti arány általában l: 4 – l : 5 – re alakul, de ha valamennyi kísérletről biztosan tudomást szereznénk, úgy ez az arány kb. l : 8 – rá módosulna ( az irodalom is ezt tartja reálisnak ), Ismertek viszont a miénktől eltérő arányok is az egyes országokban 1:2 és l : 10 között. Az öngyilkosságok száma általában kifejezhető abszolút számokban. A statisztika az abszolút számok mellett viszonyszámokat is használ, leggyakrabban a százezer lakosra számított évi öngyilkosság – halálozás viszonyszámát szerepelteti. Magyarországon az öngyilkossági cselekmények száma mindig magas volt. A gyakoriság alakulását 1897 – ig követve kiderül, hogy az öngyilkosságok arányszáma úgyszólván mindig 20 százezrelék felett volt. 1926 -1938 között öt éves átlagban azonban elérte vagy meghaladta a 30 százezreléket, majd ez alá csökkent, de 1967 óta újból 35 százezrelék körül, sőt 1983 – 84 -ben elérte a 45,9 százezreléket, napjainkban 35,3 százezrelék körül mozog.Az öngyilkosságot befolyásoló tényezők rendkívül összetettek. Az utóbbi évtizedekben az öngyilkosok idegrendszerében biokémiai eltéréseket mutattak ki. Még nem ismert, hogy ez ok vagy következmény vagy kísérő jelenség, az, elváltozás genetikailag meghatározott vagy a fejlődés, érés folyamán szerzett. A legutóbbi kutatások a szerotonin-anyagcsere zavarára utalnak. Az öngyilkosság családi halmozódása felveti az örökletes genetikai tényezők szerepét is. Az öngyilkosságot napjainkban egyesek társadalmi jelenségnek tartják. Számos elmélet született, azonban a kutatók által általánosan elfogadott és egyértelműen bizonyítható teória a kérdés komplex megoldására és ezen belül egyes sajátságos jelenségek alakulására – így a jelen kérdésre is még nincs. Az élet önkéntes feladásának problémájával – mint a lakosság egészségügyi helyzete szempontjából sem közömbös, negatív társadalmi jelenséggel – ugyan úgy lehet és kell is foglalkozni, mint a többi tömegesen előforduló, multifaktoriális betegséggel. Az öngyilkosság kérdésének nemzetközi fontosságára és a világ közvélemény erre irányuló figyelmére utalnak azok a tények, hogy korábban Los Angelesben létre hoztak egy öngyilkosságot megelőző központot ? Suicide Prevention Centre "; Bécsben megalapították az öngyilkosság profilaxisával foglalkozó nemzetközi szervezetet az ? International Association fór the Prevention of Suicide "-t. Ez a szervezet hivatott összefogni, és koordinálni az öngyilkossági hullám leküzdéséért folytatott munkát. A probléma jellegéből adódik, hogy megközelíteni a megoldás igényével hozzányúlni csak is széleskörű társadalmi összefogással és a legkülönbözőbb szakterületek bevonásával lehet. Ebbe az összefogásban, munkálkodásban a medicinának is fontos szerepe van. Forrás:
