Dohányos munkahelyen veszélyes a várandósság!

A szennyezett munkahelyi levegő a születendő gyerek asztmakockázatát is növelheti.

Nagyobb az asztma kialakulásának kockázata azoknál a gyerekeknél, akiknek az anyja várandósan szennyezett levegőjű munkahelyen dolgozott – állapították meg félszázezer gyerek adatainak elemzésével dán kutatók. Egy dániai egészségügyi regiszterből 45 658 hétéves gyerek és édesanyjuk adatait használták fel tanulmányukhoz a szerzők.

Ebben megállapították, hogy a terhességük alatt szennyezett levegőjű helyen dolgozó nők gyerekei körében 18,6 százalékos gyakorisággal fordult elő asztma, míg a kontrollcsoportnál ez az arány 16,1 százalék volt.

4h6hljsz11

Szakemberek szerint egyre több bizonyíték van arra, hogy a születés előtti, magzati élet kritikus szakasz lehet a későbbi asztma kifejlődése szempontjából. A Dán Gyermek Asztmaközpont kutatói eredményüket az Európai Respirációs Társaság idei amszterdami kongresszusán ismertették.

Forrás: