„Beszélgetés terápia”

A pszichoterápia változást idéz elő a társas szorongásos zavarban szenvedő betegek agyában.

Gyógyszerrel és pszichoterápiával kezelik azokat, akik a betegség miatt rettegnek interakcióba lépni másokkal, mert félnek, hogy milyen véleményt alakítanak ki magukról. A beszélgetős terápia neurológiai hatásaival kapcsolatban azonban eddig sokkal kevesebb kutatást végeztek, mint a gyógyszerekkel. Az új kanadai megfigyelésben 25 felnőtt vett részt. A társas szorongásos zavarban szenvedő betegek 12 héten át részesültek csoportos kognitív viselkedésterápiában, hogy segítsen tudatosítani bennük, illetve megváltoztatni a nem megfelelő gondolkodásmódjukat.

A klinikai betegcsoportot összehasonlították két kontrollcsoport tagjaival, akik vagy nagyon kevéssé, vagy extrém mértékben mutatták a társas szorongás tüneteit, de nem jártak pszichoterápiára. Minden résztvevőt megvizsgáltak EEG-vel, ami az agy elektromos működését mutatja ki. A kutatók a delta-béta kapcsolódás mennyiségére összpontosítottak, ami a szorongás mértékével együtt növekszik.

shutterstock_228264793

A kezelés előtt a klinikai csoport delta-béta korrelációja ugyanolyan volt, mint a nagyon szorongó kontrollcsoporté, és sokkal magasabb a kevésbé szorongókénál. A pszichoterápia felénél elvégzett mérések igazolták a terapeuták és a betegek beszámolóját az állapotjavulásról. A terápia végeztével a betegek EEG-je hasonlóan nézett ki, mint a kissé szorongó csoporté.

A tanulmány hamarosan megjelenik a Psychological Science című folyóiratban. „Az emberek általában azt gondolják, hogy a beszélgetős terápia nem „valódi” kezelés, míg a gyógyszereket azonosítják a kemény tudománnyal.” – mondta el a fő szerző, Vladimir Miskovic, a McMaster Egyetemről. „A programok hatékonyságát az agynak és az idegrendszernek kell mediálnia. Ha az agy nem változik, akkor a viselkedés és az érzelmek sem fognak.”

Forrás: