Placebohatás a szipogásra is

Azok a betegek, akik elhiszik, hogy egy megfázás elleni készítmény hat, valóban hamarabb lesznek jobban – még akkor is, ha nem az igazi gyógyszert kapják.

A kutatók szerint eredményeik azt bizonyítják, hogy a placebo hatás a közönséges nátha kezelésében is kimutatható. Ha tehát azok a házi gyógymódok, amelyekben hiszünk (a tyúkhúslevestől a C vitaminig) nagy valószínűséggel nem okoznak semmilyen kárt, bátran kitarthatunk mellettük.

A placebo hatás elnevezés arra a jelenségre utal, amelyet kísérletek során tapasztalnak, amikor az alanyoknak inaktív, nem valódi gyógyszert, például cukorpirulát adnak, mégis javulást mutatnak. A placebo hatást már számos betegséggel kapcsolatban, többek között krónikus fájdalom, depresszió, gyulladásos megbetegedések, sőt még rák esetében is kimutatták.

Az Annals of Family Medicine folyóiratban közzétett új tanulmányban a kutatók a náthára összpontosítottak, amelynek hírhedten nincs valódi ellenszere. 719 kezdődő nátha tünetektől szenvedő alanyt véletlenszerűen négy csoportba osztottak.

ny%2525C3%2525A1r

Az első csoport echinaceát kapott, és tudták, hogy ezt kapják. Két csoport vagy echinaceát vagy placebót kapott, de a résztvevők nem tudták, melyiket szedik. A negyedik csoport semmilyen szert nem kapott.

Összességében nem volt jelentős különbség a csoportok között a tünetek súlyosságát illetve időtartamát tekintve, de a kutatók arra a 120 személyre összpontosítottak, akik a tanulmány kezdetén nagyra értékelték az echinacea hatékonyságát. Az echinaceában hívők csoportjában az echinacea és placebo tablettát szedők gyorsabban jobban lettek. A placebót szedők két és fél nappal hamarabb meggyógyultak, mint azok, akik semmilyen pirulát nem szedtek, az echinaceát szedők pedig másfél nappal hamarabb lettek jobban.

Dr. Bruce Barrett, a Wisconsin Egyetem kutatója szerint ez jelentős különbségnek számít. Eddig semmilyen gyógyszer nem tudta csökkenteni a nátha időtartamát. A szakember szerint ezek az eredmények is azt bizonyítják, milyen sokat számít az, hogy mit hisznek az emberek a gyógyszerekről.

Forrás: