Van megoldás az égő szemre!

Sokat ül számítógép vagy tévé előtt, légkondicionált környezetben tartózkodik, és gyakran tapasztal égő érzést vagy fáradtságot a szemében? A száraz szem szindrómáról és a megoldási lehetőségekről dr. Tóth Eszter, szemészorvos beszélt.

A könny véd

A szemeket borító vékony könnyréteg feladata a nedvesség fenntartása, a szaruhártya oxigén- és tápanyag-ellátása, és a bekerülő idegen testek eltávolítása. A könnyfilm tulajdonképpen az első védelmi vonal a bakteriális és vírusos fertőzésekkel szemben. Hiánya tehát nem csak komfortérzetünket csökkenti, de számos szemészeti probléma kockázatát is növeli. Ha a szem kiszárad, a felszínén mikrosérülések keletkeznek, amelyben a kórokozók könnyen megtelepednek, és komoly gyulladást okozhatnak.

A tünetek széles skálán mozognak, az enyhe diszkomfort érzéstől a kifejezett szemvörösségig, fájdalomig terjednek. Leggyakoribb a szúró-, viszkető-, égő-, illetve idegentest-érzés. A betegek gyakran panaszkodnak arról, hogy estére elfárad a szemük, vagy olyan, mintha homokot szórtak volna bele. A száraz szem szindróma – ellentmondásnak tűnően – könnyezéssel is járhat, aminek az oka a szaruhártya sérülését követő reflexes könnyezés – mondja dr. Tóth Eszter, szemészorvos.

A szemszárazság oka lehet valamelyik könnytermelő mirigy megbetegedése, vagy a szemhéj szélének gyulladása is. Általános betegség (például A-vitamin hiány, pajzsmirigy-túlműködés, cukorbetegség) részeként is jelentkezhet, illetve egyes gyógyszerek (fogamzásgátlók, fájdalomcsillapítók, gyulladáscsökkentők) mellékhatása is lehet.

szem1

A tüneteket azonban számos életmódbeli tényező súlyosbíthatja, mint a száraz, légkondicionált helyiség, a cigarettafüst, a szél, a kontaktlencse, a hosszan tartó olvasás, tévénézés, számítógépezés, nőknél pedig a változó korral járó hormonális változások.

Hogyan előzhetjük meg a szem kiszáradását?

– A számítógép előtt ülve, óránként tartsunk 10 perces szünetet, és ha van lehetőségünk, menjünk ki a friss levegőre.

– A monitor lehetőleg a tekintési irány alatt helyezkedjen el, ezáltal a felső szemhéj jobban fedi és védi a szaruhártyát.

– Javasolt a számítógép használata során védőszemüveget viselni, mely nem csak a monitor káros elektrosztatikus sugárzásától óv, hanem a könny párolgását is csökkenti.

– Próbáljunk lemondani a dohányzásról és kerüljük a dohányfüstös helyeket.

– A nedvesség pótlásáról belsőleg is gondoskodjunk, fogyasszunk megfelelő mennyiségű folyadékot napközben.

– Ellenőrizzük az iroda és lakásunk páratartalmát, törekedjünk a 40-60 százalék közötti páratartalomra. Száraz levegő ellen párásító készülékkel védekezhetünk.

– Szemszárazság esetén érzékeny szemekre kifejlesztett sminktermékeket használjunk. Ügyeljünk arra, hogy lefekvés előtt alaposan távolítsuk el a készítményeket, a szempillafesték ugyanis könnyen eltömheti a könnymirigyek kivezető nyílását!

– Kutatási eredmények alapján az omega-3 zsírsavak fontos szerepet játszanak az egészséges könnyfilm megtartásában. Fogyasszunk ezért rendszeresen halat, tenger gyümölcseit, mandulát és diót!

szem1

Orvosnak is látnia kell

A legfontosabb teendő, hogy keressük fel a szemorvost, aki megállapítja, mi okozza a szemszárazságot. Ha egy bizonyos gyógyszer szedése okozza a tüneteket, ajánlatos ezt megbeszélni a kezelőorvossal a változtatást. Amennyiben csak környezeti okok miatt száraz a szem, elegendő lehet a rendszeres műkönny-használat, amelyre nem lehet rászokni, többet ártunk, ha nem használjuk. Ma már számos olyan termék van forgalomban, amely hosszabb-rövidebb ideig biztosítja a szem nedvességét.

Egyes szemcseppek olyan összetevőket is tartalmaznak, melyek a szem felszínén található hámréteg megújítását szolgálják. Az érzékeny, allergiás, vagy kontaktlencsét viselő betegek részére tartósítószer-mentes készítmények is kaphatóak. Egyelőre nincs olyan vizsgálómódszer, amelyik korrekten "megmondja", hogy a könnyfilm melyik részét kell leginkább pótolni, ezért a betegnek kell kitapasztalni, melyik műkönny válik be neki, és érdemes annál maradni. Amennyiben a szemszárazság nagyfokú, a hatóanyagok gél vagy szemkenőcs formában is alkalmazhatóak, főként éjszakai használatra.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.