Tesztoszteront a szívinfarktusra!

Kutatók szerint a természetes módon magas tesztoszteronszinttel rendelkező férfiak társaiknál ritkábban esnek át szívinfarktuson és stroke-on.

70-80 éves férfiak vizsgálatakor jutottak a szakemberek arra a megfigyelésre, hogy a csoportnak az egynegyede, amelynek a legmagasabb volt a tesztoszteronszintje, az átlagosnál 30 százalékkal kisebb eséllyel esett át stroke-on vagy szívrohamon.

A kutatás vezetője, Ana Tivesten, a göteborgi Sahlgrenska Egyetemi kórház dolgozója ezt mondta el az eredményről: „Úgy tapasztaltuk, hogy a magas tesztoszteronszint bizonyos fokú védelmet nyújt a szívbetegségek ellen, az alacsony pedig kockázati tényezője lehet ezen megbetegedéseknek.”

A kutatást 2400 svéd férfi bevonásával végezték, az erről szóló tanulmány a Journal of the American College of Cardiology című lapban jelent meg. A vizsgálatban az alacsony tesztoszteronszint olyan kísérőjelenségeit is figyelembe vették, mint az elhízás vagy a szívbetegség. Az ugyanakkor nem bizonyított, hogy a hormonpótlás megoldaná a problémát.

qfc8k5qe10

A kutatásban részt nem vevő szakember JoAnn Manson, a Bostoni Női Kórház munkatársa szerint az alacsony tesztoszteronszint egyéb betegségek jeleként is felléphet, amelyek mind a szívproblémák kockázati tényezői lehetnek. Ugyanakkor a magas hormonszint gyakran az alacsony testzsírszázalék és az izmosabb test következménye.

A legfontosabb feladat most az lenne, hogy megállapítsák, a hormonpótlás csökkentené-e a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát. A vizsgálatok ez ügyben már folynak, az eredmények azonban még nem egyértelműek.

A nők esetében alkalmazott hormonpótló kezelések tanulságai mindenesetre óvatosságra intenek: 2002 előtt sok hölgyet kezeltek ilyen módon, hogy megakadályozzák náluk a szívbetegség kialakulását, míg ki nem derült, hogy a pótlás hatására jelentek meg sokaknál vérrögök, szívinfarktus vagy éppen melldaganat. Ma már csak a hőhullámokat kezelik hormonokkal, abból is csak nagyon kis mennyiséget használva. A férfiaknál fennáll a veszélye, hogy a tesztoszteronpótlás hatására vérrög, májkárosodás vagy prosztatarák alakul ki.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.