Télkedvelő visszerek

A nagy melegben egyre többen tapasztalják, hogy visszereik erősebben kidagadnak és kellemetlenebb tüneteket is okoznak.

Dr. Kósa Éva angiológus, érspecialistája a kockázati tényezőkről és a megoldási lehetőségekről beszélt.

Az álló foglalkozás kockázatos

Különösen a nőket és az álló foglalkozásúakat érinti a visszérbetegség, amely kezeletlenül súlyos szövődményekhez vezethet, megelőzéséért viszont sokat tehetünk. Ezt nyáron különösen komolyan kell venni, hiszen a melegben a panaszok romolhatnak.

A visszér-betegség oka a visszerekben megnövekedett nyomás, ami főként a gravitációból ered, és tartós fennállása a vénabillentyűk elégtelenségéhez, a vér pangásához, majd az erek kitágulásához vezet.

Amennyiben a felmenők is szenvedtek ettől, az utódoknál is megvan a hajlam a kialakulásra. A jellegzetes tüneteket felismerve tehát mindenképpen orvoshoz kell fordulni. Ilyenek a láb- és bokadagadás, a lábszárfájdalom, a visszeresség hirtelen rosszabbodása, a bőr bepirosodása, nyomásérzékenység, illetve a gáttáji visszerek kialakulása.

hfjmo7095

Rizikófaktorok, amely esetén fontos a megelőzés:

Álló munka

Mindazok, akik rendszeresen 8-10 óránál többet állnak egyfolytában (például pincérek, eladók), a vénás véráramlás egyik fontos feltételétől, a környező izmok munkájától vannak megfosztva. Ilyen szempontból a mozgásszegény, ülő életmód is jelentős kockázati tényező.

Terhesség/elhízás

Az első trimeszter idején főként a hormonális hatások, később pedig a vénás nyomást okozó, növekvő testsúly következtében változik meg a vénás keringés.

Különösen többszörös terhesség esetén megjelenhetnek gáttáji és a kismedencei vénatágulatok is, ezek azonban a legtöbb esetben a szülést követően visszafejlődnek.

A hanyattfekvés a vénák összenyomódása által fokozhatja is a panaszokat. Fontos, hogy az érintett kismama minél hamarabb szakszerű tanácsokat kapjon!

labak_kattide46

Mit lehet tenni?

Léteznek a mindennapokban bevethető tippek, amelyek enyhíthetik a tüneteket. Ilyen a

– meleg-hideg váltózuhany, amely kiváló

– a túl magas sarkú cipők kerülése (optimális az 5 centi alatti sarokmagasság

– a túlsúly leadása

rendszeres mozgás, esténként értorna a vénák kiürítése végett

– napközben kompressziós harisnya viselése, esténként a láb felpolcolása.

Komolyabb tünetek esetén merül fel a tágult visszerek eltávolítása műtéttel, illetve a szklerotizáció, amely során egy speciális anyagot fecskendezünk a vénába. Ez az anyag elzárja a vénát és ezzel megszünteti az adott érszakasz visszértágulatát.

Ilyenkor az elzárt vénaszakasz feladatát a környező egészséges vénák veszik át. – ismerteti dr. Kósa Éva, az Oxygen Medical angiológusa, érspecialistája.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.