IQ növelés indul!

Norvég kutatók szerint a magasabb iskolázottság növelheti a gyermekek intelligenciaszintjét.

Bár az iskolában eltöltött időt összefüggésbe hozzák az IQ szinttel, a korábbi kutatások nem zárták ki annak lehetőségét, hogy a magasabb IQ szinttel rendelkező emberek egyszerűen nagyobb valószínűséggel részesülnek több oktatásban, mint mások. A Proceedings of the National Academy of Sciences online kiadásában megjelent tanulmányában Taryn Galloway, a norvég statisztikai hivatal kutatója azt állítja, alapos bizonyíték mutat arra, hogy az iskolázottság bizonyos általános módon tesz okosabbá, amit az IQ tesztekkel is lehet mérni.

Az IQ, vagyis intelligenciahányados az intelligencia széles körűen elfogadott mértékegysége. Az IQ pontszám több kombinált, standardizált teszt eredményéből áll össze.

Norvégiában 1955-ben a középfokú oktatást két évvel kiterjesztették. Galloway munkatársaival ennek a kibővítésnek a hatásait vizsgálta az IQ szintre. Az 1950 és 1958 között született férfiak adatainak felhasználásával a kutatók az iskolázottság szintjét elemezték 30 éves életkorig. A férfiak 19 éves korban mért IQ szintjét is vizsgálták.

jzofb3w94

„A hatás mértéke meglehetősen nagy” – nyilatkozta a kutatás vezetője. Az oktatási reform előtti és utáni IQ szintek összehasonlítása során kiderült, hogy az átlagos IQ szint 0,6 ponttal nőtt, ami minden hozzáadott oktatási évenként 3,7 pontos IQ növekedésnek felel meg. Nőket azért nem vizsgáltak, mert az adatokat a férfiak katonai sorozása alatt készített IQ tesztek alapján gyűjtötték. Ez a kötelező mérés a nőkre nem terjed ki.

Galloway elmondta, hogy az oktatásnak tartós hatása van a kognitív készségekre, melyeket az IQ tesztekben mérnek. A kognitív készségek pedig sokféle társadalmi és gazdasági eredménnyel függnek össze. Korábban kérdéses volt, vajon az oktatás önálló hatást gyakorol-e az IQ szintre, vagy a magasabb IQ szinttel rendelkezők egyszerűen magasabb iskolázottságra tesznek szert. Az oktatási reform vizsgálatával, amely meghosszabbította a tankötelességet, egyértelműen kiderült, hogy a tapasztalt hatások az iskolázottság hatásai az IQ szintre, nem pedig fordítva.

Az eredmények alátámasztják az úgynevezett Flynn-hatást, mely szerint az IQ módosítható a generációk között és azokon belül, és az átlagos IQ szint a 20. század eleje óta folyamatosan nő. A mostani kutatás eredményei ellentmondanak azoknak a pszichológusoknak és oktatásügyi szakembereknek, akik szerint az IQ szinte genetikus, állandó és megváltoztathatatlan.

Forrás: