Káros vagy sem a diétás üdítő?

A korábbi feltételezésekkel ellentétben nem növelik a cukorbetegség kockázatát a diétás üdítők és más, mesterséges édesítőszerrel készült italok.

A Harvard Egyetem kutatói a The American Journal of Clinical Nutrition című szakfolyóiratban ismertetett tanulmány szerint úgy vélik, hogy a cukrozott italok diétásakkal való helyettesítése egészséges alternatívát jelent. Frank Hu és munkatársai 40 ezer férfi 1986 és 2006 közötti követéses vizsgálatának adatait elemezték. A két évtized során a résztvevők rendszeresen töltöttek ki kérdőíveket egészségi állapotukról és étrendjükről. Utóbbi azt is tartalmazta, hogy milyen édesítőszert tartalmaztak italaik, és milyen mennyiségben fogyasztották azokat.

cola6

A tanulmány folyamán a követésbe bevont férfiak 7 százalékánál fejlődött ki diabétesz. Azok a férfiak, akik naponta ittak cukrozott üdítőt, 16 százalékkal nagyobb eséllyel lettek cukorbetegek, mint azok, akik egyáltalán nem fogyasztottak ilyet. Az összefüggést elsősorban a szénsavas cukrozott italokra találták érvényesnek, a cukortartalmú gyümölcsleveket fogyasztók embereknél nem találták emelkedettnek a diabétesz kockázatát. A napi rendszerességgel fogyasztott – akár koffeinmentes – kávé esetében is kisebb volt a cukorbetegség valószínűsége, vélhetően a kávé antioxidáns és ásványi anyag tartalma miatt.

Forrás: