Gyógyszerek, hogy szép legyél! De milyen áron?

A ritkás szempilla, a kopaszodó fej és a ránc nem betegség, mégis annak tarthatják egy olyan társadalomban, ahol azzal „orvosiasítják” a normális állapotokat, hogy gyógyszereket fejlesztenek ki, amelyekkel állítólag nem gyógyítják, csak javítják ezeket.

Az tehát, hogy egy kozmetikai cég egy őszülésgátló tablettát fejleszt, még az eddigieknél is jobb lehetőséget nyújt nemcsak az idő kerekének visszaforgatására, hanem arra is, hogy – néhány szakértő szerint – eltüntessék az emberek egyediségét adó különbségeket.

Az életstílus-gyógyszerek globális piaca, amely 2007-ben meghaladta a 29 milliárd dolláros forgalmat, nem olyan állapotokra koncentrál, amelyek testi egészségünket vagy jólétünket veszélyeztetik, hanem amelyek társadalmi illetve kozmetikai természetű problémákat céloznak.

Azonban az Egyesült Államokban és másutt is minden gyógyszernek ugyanolyan szigorú engedélyeztetési eljáráson kell átesnie függetlenül attól, hogy betegségek kezelésére, vagy az emberek kinézetének illetve viselkedésének megváltoztatására szolgálnak. Ez a megkülönböztetés néhány emberben felveti azt a kérdést, vajon a hiúság gyógyszerészetileg megérdemel-e ugyanolyan jelentőséget, mint az egyesek szerint hitelesebb egészségügyi állapotok.

„A vita leggyakrabban a kezelést és a javítást állítja szembe” – mondja Dr. Joel Lexchin, a torontói York Egyetem professzora. „Veszik a hagyományosan normálisnak ítélt emberi változatosságot, és megpróbálják homogenizálni az emberek kinézetét. A személyek szintjén valószínűleg mindenki azt csinál, amit akar, de a közösség szintjén meg kell gondolnunk, vajon a kinézetet javító gyógyszerek fejlesztése valóban erőforrásaink legtökéletesebb felhasználását jelenti-e.”

shutterstock_1661866312

Az őszülés elleni tabletta a sokadik azon vényköteles gyógyszerek sorában, amelyek a sokak szerint kellemetlen állapotokat célozzák. Az eredetileg a prosztata-megnagyobbodás kezelésére szolgáló finasteridet 1997 óta a férfiak androgén hajhullása ellen használják. A botoxot 2002. óta ráncosodás ellen, a Latisse-t 2009. óta kozmetikai célokra alkalmazzák, miután a zöldhályog elleni kezelés során a betegek felfedezték, hogy szempillájuk hosszabbá és sűrűbbé válik.

Az USA Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrzési Hivatalának (FDA) szóvivője, Sandy Walsh elmondta, hogy a hivatal mindegyiket ugyanúgy vizsgálta, mint a rák- vagy a szívgyógyszereket, ezért nem áll szándékukban életstílus-gyógyszerekként kategorizálni azokat.

A helyzetet csak még tovább bonyolítja, hogy a gyógyszerek többsége mellékhatásokkal rendelkezik. A L’Oreal új őszülés elleni tablettája a pigmentáció módosítása miatt problémát okozhat abban az esetben, ha hatást gyakorol az anyajegyekre, és ennek következtében nehezebben lehet majd ezeket lehetséges melanómákként diagnosztizálni.

Stacy Malkan, az amerikai Biztonságos Kozmetikumokért Kampány alapítója szerint gyakran semmit sem lehet tudni a valódi mellékhatásokról. Ha valami megváltoztatja a szivárványhártya színét, mi mást változtathat még meg, ami nem ilyen látványos? Malkan szerint úgy tűnik, ez a befejezetlen kutatások új határterülete.

Forrás:


Egy válasz