Szép idő sok napsütéssel

A sok napsütéssel járó szép időt csak kevés gomolyfelhő zavarja. Csapadék az ország nagy részén nem várható, legfeljebb egy-egy futó zápor fordulhat elő a Dunántúlon.

A frontmentes szép idő ma is folytatódik

A Kisalföldön és az Alpokalján napközben időnként megélénkül a déli szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 16 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 30 fok között várható.

Továbbra is anticiklon határozza meg térségünk időjárását, fronthatással nem kell számolni az arra érzékenyeknek. Még tart az átlagosnál melegebb, fülledt idő, emiatt keringésünk jelentősen leterhelt. Fontos odafigyelni a folyadék pótlására különösen kisgyermekeknél és időseknél. A hűvösebb reggeli és esti órák felüdülést hoznak, olyankor érdemes hosszabb időt tölteni a szabadban.

napsutes

Távolabbi kilátások péntektől hétfőig:

Nyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és szombaton többfelé várható zápor, zivatar. Az időszak második felében a változóan felhős ég mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, elszórtan valószínű záporeső.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 40 százalékán lehet.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 11 és 17 fok között alakul, szombaton lehet kissé enyhébb, hétfőn hűvösebb a hajnal. A legmagasabb nappali hőmérséklet a pénteki 27 és 31 fokról az időszak második felére 18, 24 fokig csökken.

A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól (Budapest külterületén):

2016. szeptember 13. 21,6 °C +4,3 °C

1871 óta ezen a napon Budapesten előfordult legmagasabb hőmérséklet: 33,9 °C (1947) legalacsonyabb hőmérséklet: 2,8 °C (1985)

Forrás: met.hu