Ötvenöt éve hunyt el Marilyn Monroe – Miért kellett meghalnia?

Norma Jean Mortensonként született, árvaházban és nevelőszülőknél nevelkedett, míg 16 évesen férjhez nem ment. A hányatott életű lányból igazi hollywoodi jelenséggé vált, és végül Marilyn Monroe néven ismerte meg a világ.

Elismerték komoly alakításaiért csakúgy, mint világhírű szőke szexszimbólumot. Közel 30 filmet forgatott, köztük az olyan sikereket, mint A szőkék előnyben, a Hét év vágyódás és a Van, aki forrón szereti, amelyért Golden Globe-díjat kapott. Sikereiről ezt nyilatkozta: “Ha én sztár vagyok, akkor az emberek tettek azzá.”

Ennek ellenére, mint minden legenda, a Monroe halála után hagyott imázs éppen annyira mítosz, mint amennyire igaz: a nyilvánosan imádott, de meggyötört színésznő, aki a drogok és nyugtatók érzéketlen, könnyelmű világát választotta a rideg valóság helyett, míg végül belehalt. De a szenzációhajhász főcímek mögött Monroe életének tényei és utolsó napjainak tragédiája más történetet mutat meg nekünk.

Hét évvel korábban, mialatt karrierje felfelé ívelt, egy színész-oktató azt javasolta, hogy vesse alá magát pszichoanalízisnek, hogy „lecsapolják az összes kitörő energiáját”. 1955. február elején Monroe analitikus ülésekre járt Margaret Hohenber magyar származású pszichiáterhez. Az analízis – a folyamatos kérdezősködésekkel a motivációkról és saját magáról – szinte azonnal elkezdett rossz hatással lenni rá: „Megpróbálok művésszé válni és őszinte lenni, és néha úgy érzem, az őrület határán vagyok. Megpróbálom a legőszintébb részemet kihozni magamból, és ez nagyon nehéz. Vannak olyan időszakok, amikor azt gondolom, »Csupán őszintének kell lennem«. De néha ez nem megy olyan könnyen. Mindig megvan az a titkos érzésem, hogy csak egy ócska kis ripacs vagyok, hogy csak színlelek…”

Monroe életrajzírója, Donald Spoto ezt írta a kezeléséről: „A túlzott önmegfigyelés felkavarta önbizalomhiányát. Az intuíciója szenvedett a ráerőltetett, tudatos intellektualizmus terhétől, ami megbénította őt, és még jobban visszanyomta őt önmagába.”

A színésznő végül elment a New York-i freudista pszichiáterhez, Marianne Krishez, aki erős barbiturátokat (altató) írt fel neki, melyekkel Monroe haláláig visszaélt. Kris egyúttal rávette Monroe-t arra, hogy befeküdjön egy pszichiátriai osztályra, testi kivizsgálás és pihenés céljából. Ehelyett Monroe-t bezárták egy kipárnázott zárkába, ahol addig verte az ajtót, míg véresre horzsolta az ökleit.

1960-ban Monroe elkezdett járni Ralp Greenson pszichiáterhez, aki még mélyebbre taszította őt személyes poklába. A doktor gyorsan és teljes körűen átvette felette az irányítást. „Én akartam lenni az egyetlen terapeutája” – írta. Biztosította, hogy Monroe-t egyenletes barbiturátos diétán tartsa. „A taktikája végzetes volt” – írta életrajzírója. „Ahelyett, hogy páciensét a függetlenség felé irányította volna, pontosan az ellenkezőjét csinálta, és ténylegesen elérte, hogy csak tőle függjön… Greenson biztos volt abban, hogy képes lenne úgy uralkodni rajta, hogy megtegyen bármit, amit csak szeretne.”

1962. augusztus 5-én, miután hat órát töltött Greensonnal, Monroe-t gyógyszer-túladagolástól holtan találta meg házvezetőnője, Eunice Murray.

Forrás: https://napidoktor.hu/index