Napsütés, szél és frontmentes idő várható ma

Délelőtt a ködfoltok fokozatosan megszűnnek, országszerte kisüt a nap, csapadék nem várható. A déli, délkeleti szél megélénkül, a Dél-Alföldön és északnyugaton meg is erősödik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között valószínű, a tartósabban párás, felhős részeken kissé hűvösebb lehet.
Front nincs a közelünkben, a magasban száraz, meleg levegő van felettünk, így ebben az időjárási helyzetben főként a napfény szerepe emelhető ki. A derült, napos idő jó hatással van kedélyállapotunkra, hangulatunkra, gyorsítja az anyagcserénket, és az erős csontozat kiépítésében nélkülözhetetlen szerepe van. Érdemes a száraz időt kihasználni és lehetőleg a szabadban tartózkodni, kirándulni, pihenni és feltöltődni a kevésbé barátságos időkre.
oszi-napsutes

Távolabbi kilátások keddtől péntekig:

Napról-napra nagyobb területen marad egész nap borult, párás az idő. Számottevő csapadék nem lesz, de a borult helyeken szitálás előfordulhat. A hét végére már csökken a köd hajlam, ugyanakkor elsősorban a Dunántúlon már gyenge eső is előfordulhat.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területén nem lesz.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet jellemzően -1 és +9 fok között várható keleten az alacsonyabb, a Nyugat-Dunántúlon a legenyhébb értékekkel. A legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 11, 18, majd 10 és 16 fok között várható, de a tartósan borult, ködös helyeken csak 4, 9 fok lesz.

A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól (Budapest külterületén):

2016. november 19. 11,3 °C +7,5 °C

1871 óta ezen a napon Budapesten előfordult

legmagasabb hőmérséklet: 17,8 °C (2015) legalacsonyabb hőmérséklet: -9,2 °C (1993)

Forrás: met.hu