Hidegfront jön, felhős lesz az ég, szórványosan várható eső

A déli órákig többnyire erősen felhős lesz az ég, szórványosan várható eső, zápor, majd délután északnyugat felől csökken a felhőzet, egyre kevesebb helyen lesz csapadék.

Késő estétől a felhőátvonulásokat néhol futó hózápor kísérheti. Többfelé megerősödik az északnyugatira, nyugatira forduló szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között alakul.

Ma hidegfront vonul át felettünk, legáltalánosabb panaszként fejfájás, migrén jelentkezhet. Az idegrendszer ingerlékenysége gyakran csökken ilyen időjárási helyzetekben, ezért a reflexidő megnyúlhat, a cselekvési reakció késhet, emiatt a közlekedésben résztvevőktől fokozott figyelem szükséges. Tartós álmosságérzés jelentkezhet. A szervezet görcskészsége hidegfront érkezésekor erősödik, emiatt az epe-, vese-, gyomor- és bélgörcsök száma a frontbetegeknél emelkedhet. Ugyancsak a görcskészséggel függ össze, hogy egyes esetekben a szülések korábban indulnak meg.

november

Távolabbi kilátások hétfőtől csütörtökig:

Kezdetben sok lesz a napsütés, de az nem lesz zavartalan, és kevés helyen hózápor is kialakulhat. Az időszak végén egyre több felhő várható, és növekszik a csapadékhajlam. Ekkor főleg eső, esetleg havas eső lehet, a hegyekben havazás.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területén nem lesz.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet az időszak elején és a végén -5, +3, a közepén -10, -3 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 0, +6 fok között valószínű.

A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól (Budapest külterületén):

2016. november 25. 6,6 °C +2,6 °C

1871 óta ezen a napon Budapesten előfordult legmagasabb hőmérséklet: 17,5 °C (2009) legalacsonyabb hőmérséklet: -13,0 °C (1988)

Forrás: met.hu