Hidegfront érkezik hűsítő zivatarokkal

Délelőtt főként északon, délután már délen is erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk a többórás napsütés mellett, majd késő délutántól, estétől északnyugat felől megvastagszik a felhőzet.

Délelőttől kezdődően egyre többfelé kell ismétlődő záporokra, zivatarokra számítani, legkésőbb a Dél-Dunántúlon. Késő délutántól heves zivatar is lehet felhőszakadással, jégesővel, viharos széllökésekkel. Estétől előbb északnyugaton, majd az éjszaka folyamán már keletebbre is tartós esőre kell készülni! Az északi, északnyugati szél megerősödik, a Dunántúlon helyenként viharossá fokozódik. Zivatarok környezetében is várható viharos széllökés. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 18 és 25 fok között valószínű.

A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap Sopron környékén már csak 24, 25 fok körül, másutt általában 28 és 34 fok között, délkeleten azonban továbbra is 36, 37 fok körül alakul.

A Kárpát-medence északnyugati vidékeit eléri egy hidegfront, amely lelassul. Előtte hazánk nagy részén még folytatódik a kánikula, a hőség. A szokásosnál több folyadékot fogyasszunk, lehetőleg vizet, ásványvizet, teát, illetve gyümölcslevet! Az erős ultraibolya sugárzás miatt a déli órákban kerüljük a tűző napsütést, húzódjunk árnyékba! Az északnyugati tájakon élőknél előfordulhat fejfájás, migrén, szédülés, illetve vérnyomás-ingadozás. Arrafelé már több fokkal mérséklődik a forróság, kissé fellélegezhetnek.

Pollenjelentés
Az elkövetkező napokban a parlagfű pollenkoncentrációja várhatóan országszerte emelkedni fog, jellemzően eléri a tüneteket okozó közepes szintet, sőt egyre többfelé – elsősorban az Alföldön és a Dunántúl déli részén már magas is lehet. A csalánfélék pollenkoncentrációja továbbra is a közepes-magas tartományban alakul. Esetenként magas koncentrációban lehet jelen még a kenderfélék virágpora is. A pázsitfűfélék és az útifű pollenkoncentrációja jellemzően alacsony marad. Az üröm és a libatopfélék virágporának mennyisége általában szintén alacsony, bár esetenként közepes is lehet. Előfordulhat még egy-egy szem a lórom pollenjéből, a kevésbé jelentős allergének közül pedig a pillangósvirágúak, valamint a ciprus- és tiszafafélék pollenjéből is. A kültéri allergén gombák spóraszáma jellemzően a magas tartományban alakul, de helyenként a nagyon magas szintet is elérheti.

 

Forrás: met.hu