Hidegfront csapadék, szél és néhol pár óra napsütés

Reggelig területi átlagban is jelentős, többfelé 20 mm-t meghaladó csapadék várható. Napközben a keleti, északkeleti határvidéken is lassan csökken a felhőzet, a Dunántúl nyugati felében tartósan felhős idő várható, másutt a változóan felhős ég mellett általában több órára kisüt a nap.

Csapadék és szeles idő

Késő délutántól délnyugat felől ismét megnövekszik, estétől meg is vastagszik a felhőzet. Az erős déli szél reggelig a Tiszántúlon is nyugatira fordul, kezdetben még viharos lökések is lehetnek, de napközben már csak a Budapest-Debrecen vonal széles sávjában marad élénk a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8 fok között, a Nyírségben 10 fok körül alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között valószínű, a Nyírség egyes részein nappal egy-két fokot hűl a levegő.

szeles-ido

Hidegfronti hatás várható. Az erre érzékenyek közül sokan fejfájásra, migrénre, szédülésre, ingerlékenységre panaszkodhatnak. Erősödhetnek a reumatikus, valamint az ízületi fájdalmak. A reakció idő megnyúlhat, a cselekvési reakció késhet, emiatt a közlekedésben résztvevőktől fokozott figyelem szükséges.

Távolabbi kilátások keddtől péntekig:

Kedden erősen felhős időre számíthatunk többfelé esővel, záporral, majd szerdán nyugat felől gyorsan csökken a felhőzet és több órára kisüt a nap. Ezt követően változóan felhős időre van kilátás, péntek délutántól növekszik a csapadék esélye.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 30 százalékán lehet.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet kezdetben általában -2 és +5, az időszak második felében +1 és -4 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 5 és 10, csütörtöktől 3 és 8 fok között várható.

A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól (Budapest külterületén):

2016. november 5. 4,0 °C -3,1 °C

1871 óta ezen a napon Budapesten előfordult legmagasabb hőmérséklet: 22,8 °C (2010) legalacsonyabb hőmérséklet: -9,3 °C (1988)

Forrás: met.hu