Brutálisan javítható az állóképességi sportolók teljesítménye

Azok a sportolók – legyenek profik vagy amatőrök -, akik komolyan foglalkoznak a teljesítményükkel, biztosan hallottak már a terheléses vizsgálatokról.

Azonban Fülöp Tibortól, a Sportorvosi Központ sportszakmai igazgatójától, laborvezetőjétől azt is megtudhatjuk, mi a különbség az előbbiek és a teljesítménydiagnosztika között.

Mást vizsgál az orvos és mást az edző

Sokan még a sportolók közül is úgy vélik, a terhelésélettani vizsgálatokkal (például terheléses EKG-val) mindent megtettek, hogy megismerjék szervezetük működését, reagálását a fizikai terhelésre. Ez valóban igaz is, de azt tisztán kell látni, hogy az ilyen, orvos által végzett felmérések valójában csak azt kutatják, egészséges-e az az adott szervrendszer.  Ennek speciálisabb formája a teljesítményélettani vizsgálat, amelyet csak egészséges sportolókon végeznek (az előző vizsgálattal ellentétben, amely betegeknél is alkalmazható), és szintén kizárólag orvosi szempontból térképezi fel a teljesítményt.
Ezzel szemben a teljesítménydiagnosztika azt méri, hogy az illető milyen teljesítményt nyújt.  A nyugalmi és megnyugvási fázisban pedig arra keressük a választ, hogy milyen állapotban van abban a pillanatban, amikor ezt a teljesítményt produkálja. A felmérés végén pedig jön a lényeg: választ adunk arra a kérdésre, hogy milyen területeken kell változtatnia a sportolónak ahhoz, hogy javuljon a teljesítőképessége, ezáltal a teljesítménye – hangsúlyozza Fülöp Tibor, a Sportorvosi Központ sportszakmai igazgatója, laborvezetője.

A felmérés jellege a sportágtól függ

A teljesítménydiagnosztika lényege a sportágspecifikus tesztprotokoll, eszközpark, kiértékelés és tanácsadás. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy a kerékpárosok tesztje nem futószalagon, hanem kerékpárergométeren történik, az evezősöket evezős ergométeren, a futókat pedig futószalagon tesztelik. Így nyilvánvalóan minden állóképességi sportoló ismerős terepen mérhető fel. A felmérés során a szakemberek arra törekednek, hogy minél kevesebb tényező hátráltassa a sportolót, feleslegesen ne legyen EKG elvezetésekkel, légzőmaszkkal felszerelve. Amit lehet – például a maximális oxigénfelvételt – külön vizsgálati eljárásban mérnek fel, sőt, több paraméter feltérképezése nyugalmi állapotban történik. Ilyen például a testösszetétel, a vegetatív idegrendszer állapota, vagy a légzésfunkciós mutatók.
A kiértékelés és tanácsadás pedig az a terület, ahol az edzői látásmód igazán különbözik az orvosi nézőponttól, hiszen itt az adott sportág edzésrendszerét, az intenzitási zónákat kell összehangolni a mérési eredményekkel. A legfontosabb cél, hogy az információk hasznosíthatóak legyenek a sportolói, illetve edzői gyakorlatban, és valós segítséget nyújtsanak az edzésmunka optimalizálásához.
Sarkalatos pont a rendelkezésre álló eszközpark minősége is. Professzionális laborergométerünk – amelyet kimondottan kerékpáros sportolók teljesítménydiagnosztikai tesztelésére fejlesztettek ki – minden olyan tesztprotokollt képes teljesíteni, amely a Német Kerékpáros Szövetség standardjában szerepel – hangsúlyozza a Német Kerékpáros Szövetség A-licences edzőjeként végzett Fülöp Tibor.

sport

A csúcsteljesítmény elérhető

A Sportorvosi Központ sportszakmai igazgatójának szavaiból megtudható, hogy a teljesítménydiagnosztikai kiértékelés során javaslat születik az eredmények alapján hiányt mutató területek rendezésére, így például az edzésmunka fő irányvonalainak, mennyiségi és minőségi mutatóinak megváltoztatására. Ha ennek alapján valaki személyre szabott edzéstervezéshez is szeretne hozzájutni, ez egy speciális szoftver segítségével szintén elérhető. Amennyiben pedig mindez kiegészül egy sporttáplálkozási, étrendkiegészítőkre is vonatkozó és akár egy sportpszichológiai tanácsadással, a teljesítmény javulása magáért fog beszélni és az eredmények mérhetővé válnak.

Forrás: Sportorvosi Központ