Neveljünk érzelmileg intelligens gyermeket!

Az egyik pillanatban még olyan, mintha övé lenne az egész világ: vidám, nevetős, cserfes – pár perccel később pedig dühöngő bikává változik. Lehet-e egészséges egyensúlyt teremteni?

Nem ritka, hogy kellemetlen helyzetben találja magát a szülő: egyik pillanatban még mosolygós, kedves, udvarias gyermeke dühöngővé válik, hisztérikus sírás közepette játékait dobálja a szobában. A szülő fogja a fejét, és hirtelen azt sem tudja, hogy reagáljon. Van erre a szituációra helyes megoldás?

Szakemberek szerint ezek a gyermekkori „kitörések” éppenséggel jó alkalmak arra, hogy már idejekorán megtanítsuk a gyermeket arra, hogyan kezelje erős érzelmeit, hogyan nyugodjon le. Az érzelmi intelligencia ilyenkor fejlődik, korán elejét vehetjük annak, hogy a csemete rossz irányba induljon. A gyermek fejlődése szempontjából igen fontos, hogy megtanulja kezelni érzelmeit. A biztonságos családi légkör pedig a legalkalmasabb hely a tanulásra.

John Gottman pszichológus, aki könyvet is írt arról, hogyan neveljünk egy érzelmileg intelligens gyermeket, úgy véli: ha segítünk gyermekünknek megérteni és kezelni az olyan erős, elsöprő érzéseket, mint a harag, frusztráció vagy zavartság, érzelmi intelligencia hányadosát szinte tökélyre fejleszthetjük. Vagyis, megfelelően magas lesz esetében az oly sokat emlegetett EQ. A gyermek nevelése ugyanis nemcsak az IQ fejlesztéséről szól.

Egy magas EQ-val rendelkező csemete sokkal jobban meg tud birkózni érzéseivel, képes lehiggadni és meggátolni, hogy magával ragadják az érzelmek és meggondolatlanságot csináljon. Érti a többi embert és megfelelő kapcsolatokat alakít ki velük, sőt, könnyebben alakít ki erős baráti kötelékeket, mint az alacsony EQ-val rendelkező gyerekek.

Más szakértők is egyetértenek abban, hogy ha segítünk a gyermeknek fejleszteni érzelmi intelligenciáját, kellő önbecsüléssel rendelkező ember lesz belőle; magabiztos, felelősségteljes és sikeres felnőtté válik, aki sikeresen kezeli emberi kapcsolatait is.

De hogyan járulhatunk hozzá ahhoz, hogy a gyermek érzelmi intelligenciája növekedjen? Az alábbi technikákkal segíthetünk neki abban, hogy elemezze érzéseit, kezelje a konfliktusokat.

Hallgassuk empátiával. Fordítsunk nagy figyelmet a gyermekre, amikor érzéseiről beszél. Ha azt gyanítjuk például, mellőzöttnek érzi magát a kistestvére érkezése miatt, kérdezzük meg tőle, vajon tényleg ez-e a probléma. Ha egyetért, akkor megmondhatjuk neki, hogy „igazad van". Anyának valóban nagyon sok a dolga a babával. Használjunk példákat is, hogy a helyzetet jobban megvilágítsuk, például meséljük el, mi magunk hogyan éreztük magunkat hasonló helyzetben, amikor kicsik voltunk és a testvérünk világra jött. Mit tettek a saját szüleink, hogy jobban érezzük magunkat? Biztosítsuk a gyermeket afelől, hogy ez az érzés el fog múlni, és a kistestvér azért igényel annyi törődést, mert semmit sem tud megcsinálni egyedül. Azt is elmondhatjuk neki, hogy ezeket az érzéseket a gyermekek többsége megtapasztalja.

Segítsünk a gyermekünknek, hogy kifejezze érzéseit: ha egy gyermeknek hiányos a szókincse, nem megszokott számára, hogy beszéljen érzéseiről, nem is tudja kifejezni azokat. Nem tudja elmondani, hogyan érez. Fejleszteni kell az érzelmi szókincset – ami azt jelenti, hogy ha egy-egy állapotot észlelünk, mondjuk ki annak az érzésnek a nevét (pl. „szomorú vagy?”)

Elmondhatjuk a csemeténknek, teljesen normális, ha olykor érzelmi zűrzavarba kerülünk: izgatottak vagyunk valamiért, de félünk is (pl. a napközi első napján). Ha úgy tűnik, a gyermek szomorú vagy mérges, és erre semmi oka nincs véleményünk szerint, figyeljük meg, hogyan viselkedik és gondoljuk át azt is, vajon nem mi, a szülei vagyunk-e a furcsa magatartás okai. Veszekedtünk mostanában? Történt valami rendkívüli? Ha nem vagyunk biztosak a gyermek érzéseiben, nézzük, ahogy játszik. Sokat elárulhat vele. Ha például azt játssza, hogy a mama kiabál a babával, elég egyértelmű, hogy mi izgatja.

Értékeljük a gyermek érzéseit: ne mondjuk azt, hogy „semmi okod rá, hogy mérges légy”, csak mert egy puzzle összerakása kifogott rajta és hisztizik. Ezzel elismerjük, hogy szerintünk ez természetes reakció. Mondjuk inkább azt, „bosszantó, hogy nem tudod összerakni a puzzle-t, igaz?” Tegyük hozzá, hogy a reakciói nem helyesek, sőt, eltúlzottak – változtatni fog hozzáállásán.

Alakítsuk a hisztiket tanítási eszközzé: ha látjuk, hogy a gyermek ideges, mert fogorvoshoz kell mennie, készítsük fel őt a találkozásra. Beszéljünk vele arról, hogy mire számíthat ott, illetve mondjuk el, miért van szüksége egyáltalán fogorvosra. Meséljünk neki egy velünk megesett történetet, amelynek az a vége, hogy egy fontos vizsga vagy egy új munkahely betöltése előtt mennyire meg tudott nyugtatni minket valaki. A gyermek ugyanúgy képes belátni, hogy nincs oka hisztire, mint egy felnőtt.

Használjuk a konfliktusokat problémamegoldásra: ha gyermekünk szembeszáll velünk vagy nekimegy egy másik gyereknek, tisztázzuk vele a korlátait és vezessük rá a helyes megoldásra. Mondjuk neki azt, „elhiszem, hogy bosszantó számodra, ha a húgod állandóan kopog az ajtón, de nem szabad megütnöd. Mi mást tehetsz, ha dühös vagy?” Ha nincsenek ötletei, akkor adjunk neki. Például, hogy számoljon el tízig, mielőtt cselekszik; vegyen mély levegőt; beszélje ki a haragját, mondja meg az őt bosszantó személynek, hogy megőrül attól, amit csinál. Tudnia kell, nem baj, hogy mérges, de nem szabad bántani, megütnie mást emiatt.

Adjunk tippeket a gyermeknek a lehiggadásra: fontos, hogy érezze, nem vele van a baj, hanem azzal, amit éppen csinál. Mindig fogalmazzunk úgy, „idegesít, amikor ezt és ezt teszed”, és ne azt mondjuk, hogy „az idegeimre mész”. Legyünk óvatosak, ne alkalmazzunk túlzott kritikát, mert a gyermek önbecsülését rövidúton tönkretehetjük.

Egyes szülők nem törődnek saját negatív érzelmeikkel és meg akarják kímélni azoktól a gyerekeket is. De ha elrejtjük saját, valódi érzéseinket, nem járunk jobban, mert a gyermek bizony észreveszi – és ez megzavarja őt. Éppen az lenne a cél, hogy a szülő megmutassa, maga is képes megfelelően kezelni az érzéseit.

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás: