Afrodiziákumok – a vágyak és a testi örömök fokozására (1. rész) 2015-01-18 Blog, Zöld Megosztás: Tweet A testi vágyak fokozásának lehetőségei iránti érdeklődés és próbálkozás az emberiséggel gyakorlatilag egyidős. Abraham Maslow-nak, a szükséglethierarchia megalkotójának kutatásai is bebizonyították, hogy az ötfokozatú emberi szükséglethierarchia, vagy szemléletesen szükségletpiramis az alapvető biológiai szükségletektől az összetettebb pszichológiai motivációkig építkezik. A magasabb szintű szükségletek csak akkor válnak fontossá, ha az alatta lévők bizonyos mértékig már kielégítésre kerültek. Maslow szerint az emberek többségénél tipikusan a fiziológiai szükségletek 85%-ban, a biztonság igénye 70%-ban, a szeretet igénye 50%-ban, az önérzet igénye 40%-ban, az önmegvalósítással kapcsolatos igény pedig 10%-ban kerül átlagosan kielégítésre. A táplálkozás és a fajfenntartás az élet nélkülözhetetlen biológiai szükségletei közé tartozik. Azonban nem csak azért eszünk és bújunk szerelmesen kedvesünkhöz, hogy éljünk, hanem azért is, mert ez a két tevékenység a legnagyobb örömforrásaink közé tartozik. Épp ezért az emberek folyamatosan kutatják azokat a módszereket, szereket, összefoglaló nevükön afrodiziákumokat, amelyekkel ezek az élmények még magasabb szintekre emelhetőek. Aphrodité lépteinek nyomában Afrodiziákumoknak nevezzük az olyan anyagokat, amelyek élénkítik a nemi vágyat és a nemi aktivitást. Általánosságban az afrodiziákumoknak két fajtája van. Az egyik csoportba a termékenységet növelő szerek, a másikba a szexuális energiát erősítő szereket soroljuk. Az afrodiziákumoknak tartott szerek nagyobbik részéről mára bebizonyosodott, hogy nincs konkrét serkentő hatásuk, de legtöbbször önmagában a hit elég ahhoz, hogy mégis hassanak, működjenek. Az elnevezést a görög mitológia szerelemistennője, Aphrodité ihlette, akit a vágy anyjának is neveznek. Vonzerejével sem ember, sem isten nem vetekedhetett. A mondák szerint léptei nyomán növények és virágok sarjadtak, melyek fogyasztása vágyserkentőként, afrodiziákumként hatott az emberi szervezetre. Időutazás a múltba Az emberiség kezdete óta minden kultúrában kiemelt szerepet kaptak az afrodiziákumok, melyeket vagy az impotencia illetve a frigiditás megszüntetésére, vagy a gyönyörszerzés fokozására használtak. Helyenként és időszakonként azonban mindig más volt a divat. Homérosz Odüsszeiájában a zeller, mint bódító illatú növény kerül megemlítésre Calypso szigetén, ahol Odüsszeusz szerelmi bűbájáldozatává vált. A zeller a nevét – ha igaz a mondás – Dionüszosznak, a mámor istenének nevelőjéről, Selenosról kapta. A kínaiak, a koreaiak és a japánok a szerelem almáját, a padlizsánt, annak fallikus formája miatt tisztelték, és tulajdonítottak neki nagyon erős vágyserkentő szerepet. Dél-Amerikában az orron keresztül felszippantott porokra esküdtek, ami lehetett őrölt chili vagy bagóként rágták kokacserje levelét, amelynek kivont hatóanyaga, a kokain, ugyancsak szippantásra (is) szolgál. A XVI. századi fürdőkben rendezett orgiákon beléndekmagokat gyújtottak meg, amelynek füstjével a gátlások is elszálltak. A méz, osztriga, kaviár régóta számon tartott vágyfokozók, csakúgy, mint a szarvasgomba, amiért Casanova is rajongott. Az újdonságnak mindig valamilyen csodaerőt is tulajdonítottak, és mint minden újdonság a maga idejében, nagyon drágák, és nehezen beszerezhetőek voltak. Így történhetett, hogy a ma már hétköznapi burgonyát is felfedezése legelején erotikafokozó hatással ruházták fel. Négyszáz évvel ezelőtt a gyönyöröket hajszoló angol urak egy adag krumpliért akár egy cseléd 20 évi fizetésének megfelelő összeget is fizettek. A ginzeng, az egyik leghatékonyabbnak tartott afrodiziákum ára az 1700-as években az aranyéval vetekedett. Hazánkban alkoholos kivonata a legelterjedtebb. Ugyanígy a kakaó és a csokoládé is méregdrága volt a múltban, mert sokáig erős vágyserkentőként tartották mindkettőt. A kutatások azóta bebizonyították, hogy valóban tartalmaznak olyan anyagot, ami szexuális téren akár stimuláló is lehet, ám olyan csekély mértékben, hogy mintegy 250 tábla csokit kellene elfogyasztani ahhoz, hogy érzékelhető hatást fejtsen ki. Bécsben már 1624-ben elmarasztaló tanulmány jelent meg a kakaóról, ugyanis az italt a “szenvedélyek fellobbantójának” tartották. Forrás:
