A hidegfronti hatást követően ma melegfront jellegű hatás várható

A hidegfronti hatást követően ma napközben már inkább melegfront jellegű hatásra lehet számítani.

Az arra érzékenyeknél fejfájás, migrén, álmatlanság, illetve vérnyomás-ingadozás jelentkezhet. Csökkenhet a koncentráló képesség, mind a munkában, mind az utakon.

A Dunántúlon és a középső országrészben túlnyomóan napos idő lesz, a keleti harmad fölött azonban több lesz a felhő, de csapadék ott sem valószínű. Az északnyugati szél helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 4 fok között alakul.

oszi-nap

Távolabbi kilátások szerdától szombatig:

Az időszak nagyobb részében a napsütés lesz túlsúlyban, de csütörtökön erősen felhős időre számíthatunk, és több helyen várható – többnyire kisebb – csapadék. Északkeleten főként hó, másutt eső, esetleg havas eső valószínű.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének legfeljebb 10 százalékán lehet.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a szerdai -3, -10 fokról péntekre -1, +5 fokig emelkedik, majd ismét erősödik a lehűlés. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 2 és 6 fok között alakul, de az időszak közepén az ország nyugati és déli részén 8, 10 fok is lehet.

A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól (Budapest külterületén):

2016. november 27. 7,0 °C +3,2 °C

1871 óta ezen a napon Budapesten előfordult

legmagasabb hőmérséklet: 16,5 °C (2012) legalacsonyabb hőmérséklet: -11,9 °C (1890)

Forrás: met.hu