Várd egészségesen a tavaszt!

Megérkeztünk a tél utolsó hónapjához. Eddig megkímélt minket az időjárás és többé-kevésbé enyhe télnek örülhettünk, de a java talán még hátra van. Lehet, hogy szembe kell még néznünk a csikorgó hideggel, ám vigasztaljon minket a tény: már csak néhány hetet kell kibírnunk és beköszönt a várva várt tavasz. Ez persze nem jelenti azt, hogy az első napfényes reggelig tétlenül töltsük minden szabadidőnket. Természetes, hogy a téli hónapokban a megszokottnál nagyobb akaraterő kell ahhoz, hogy rászánjuk magunkat a testmozgásra, de ne legyünk restek felkeresni egy edzőtermet is. Sőt! Még a konditermeknél is jobb ötlet, ha a szabadban mozgunk, hiszen a friss levegő és a természetes fény sokkal vonzóbb szervezetünk számára, mint az edzőtermek neonvilágítása és az áporodott levegője.

A szabadban végzett edzés hatására sűrűbben vesszük a levegőt, és a nagyobb oxigénigény miatt lihegve, a szánkon keresztül lélegzünk. Sokan azt feltételezzük, hogy emiatt könnyen meghűlhetünk és megbetegedhetünk. Ez azonban téves gondolkodás! Sokkal veszélyesebb, ha az edzéstől, futástól kimelegedve hiszünk csalóka hőérzetünknek és megszabadulunk a sapkánktól vagy a sálunktól. Minél hidegebb odakint az idő, annál rétegesebben kell öltözködnünk. Ne féljünk a vastag ruhadaraboktól! A legjobb megoldás, ha az alsóruházatunkat nedvesség átengedő darabokból állítjuk össze, így a verejtékünk könnyebben elpárolog. Sapkát és kesztyűt akkor is viseljünk, ha elsőre nem érezzük hidegnek a kinti hőmérsékletet! Ügyeljünk a megfelelő bemelegítésre is, amelynek télen még alaposabbnak és intenzívebbnek kell lennie, mint a nyári hónapokban. A hideg, merev izmok könnyebben meghúzódnak a hideg időben! Egy lelkiismeretes bemelegítés után azonban felgyorsul a pulzusunk, kitágulnak az ereink és izmaink is felkészülnek a mozgásra.

tavasz01

A szabad ég alatti edzés segít megőrizni formánkat, de ne feledkezzünk meg szervezetünk belső karbantartásáról sem. Télen kevesebb napfény ér minket és gyümölcsökből is kisebb mennyiséget fogyasztunk. Egyszóval pótolnunk kell a vitaminokat. Az egyik legismertebb és legmegfelelőbb gyümölcs erre a célra az alma, amelynek jótékony hatásai újra és újra beigazolódnak. „Napi egy alma, az orvost távol tartja” – szól a mondás. Bizony, bölcs gondolat, amely tényeken alapul. Nagy mennyiségben tartalmaz C-vitamint, amely erősíti immunrendszerünket. Így ellenállóbbak leszünk a betegségekkel szemben, amely a hidegebb évszakokban igen jelentős lehet számunkra. Az alma rosttartalma javítja az anyagcserénket, savtartalma ugyanakkor serkenti az emésztési folyamatokat. A székrekedést és a hasmenést egyaránt orvosolhatjuk az alma rendszeres fogyasztásával. Emellett segít alacsonyan tartani a koleszterinszintünket és ellát minket energiával, életerővel.

Mozgás a szabadban, rendszeres gyümölcs- és tejfogyasztás… Csupán néhány téma, amelyeket megfogadva gyorsabban és egészségesebben túljutunk azon a rövid időszakon, amely hátra van a télből. Ám ennél sokkal több érdekes cikket találunk a Tolle FittKlub honlapján. Megtudhatjuk többek között, hogy miképp vegyünk téli napfürdőt, olvashatunk különleges masszázsokról, felkészülhetünk a farsangra és találunk program- és receptajánlót is. Várjuk együtt a tavaszt!

Forrás: