10 tipp: így faragjuk le a babával felkúszott kilókat!

Szinte minden újdonsült anyukát foglalkoztat a kérdés – amellett, hogy anyaként megállja a helyét, mikor és hogyan fogja visszanyerni eredeti alakját? Vannak módszerek, amelyekkel ez elérhető, de nem egyik napról a másikra.

Az első napok és hetek az újszülött babával többnyire egyfajta eufóriában telnek. Ám az anyuka fejében csaknem kezdettől fogva ott motoszkál a gondolat: mikor fogok beleférni a régi ruháimba? Vagy ha tökéletesen nem is passzolnak majd rám, mikor vehetek kisebb méretű holmikat?

A kismamaként felszedett plusz kilókat nem kell egyik napról a másikra leküzdeni, fokozatosan egészségesebb és kényelmesebb is. Íme néhány hatékony tipp, amellyel könnyen sikerülhet.

1. Fogjuk a babakocsit!

Nincs időnk edzeni? Nem probléma. Kiváló testmozgás az is, ha rendszeresen „gyakorolunk” a babakocsival! A babakocsi tolása jóformán edzéssé változtatja a sétát, különösen, ha például egy kis kaptatón is kell felfelé mennünk. Kezdjük lassan és építsünk fel fokozatosan az „edzést”, adjunk bele minden nap egy kicsivel több intenzitást. Keressünk lejtőket, emelkedőket. Ezzel az alsó testet erősítjük. A hosszú léptek is segítenek. Hatékony az „edzés”, ha lejjebb eresztjük a testet, míg az elülső comb szinte párhuzamos a talajjal. Lassan nyomjuk a combokat és a feneket a talaj irányába, ahogy visszaemelkedünk.

2. Aludjunk, amikor a baba is alszik

Az alváshiány sokban nehezíti a terhesség utáni kilók leadását. A kimerültség oda vezet, hogy többet eszünk, sőt édességekre és chips-re fanyalodunk. Fáradtak leszünk az edzéshez is. Aludjunk hát, amikor a gyermek is ezt teszi. Sőt, ha lefejünk egy kis anyatejet, akkor helyettünk éjszaka a partnerünk is meg tudja egy-egy alkalommal etetni a babát.

baba

3. Erősítsük az izmokat

A terhesség és a szülés által leginkább érintett testterületek a has, hát és a csípő, így ezekre érdemes leginkább „rádolgozni”. A hasat a felülésekkel dolgoztathatjuk leginkább. A hát erősítéséhez feküdjünk hasra, emeljük fel a jobb kart és a bal lábat. Eresszük le őket és emeljük a bal kart és a jobb lábat! A csípő erősítéséhez feküdjünk oldalunkra és emelgessük a lábunkat. A felül levő lábat emelgessük először, majd forduljunk a másik oldalunkra és ismételjünk a másik lábbal is. Ha fokoznánk a gyakorlat hatását, használjunk a bokára erősített szalagot, hevedert.

4. A szoptatás előnyei

A szoptatás 300 vagy ennél is több kalóriát éget el naponta. Nagyszerű a babának a test kontaktus és a táplálás szempontjából, de mi is profitálunk belőle. Az extra kalcium-bevitel érdekében, melyre szükségünk van, különösen, ha már 5 hónapja szoptatunk, napi 1-2 kalciumban gazdag ételt kell ennünk. A túró vagy a káposzta chips például remek forrásai.

5. Nassoljunk, de egészségeset!

Az előre becsomagolt zöldségeket bármikor ehetjük, készíthetünk belőlük nassolnivalót. Egészségesek, finomak és gyorsan elfogyaszthatók. A lényeg, hogy fehérje alapú dolgokat együnk, így hosszabb időre telítve is érezzük magunkat. A zöldségek mellett például a zsírszegény sajt csíkokra vágva, a görög joghurt, a tonhal, a lazac salátával remek választás.

6. Használjunk piros tányért!

Könnyebben kontrollálhatjuk, mennyit eszünk, ha piros tányérból falatozunk. A piros szín ugyanis az agyat a veszélyre és a távolság megtartására figyelmezteti. Hamar úgy fogjuk érezni, meg kell állnunk az evéssel. Váltsunk a nagykanálról kicsire vagy kanálról villára, ha olyan az étel. Minél kisebb az evőeszköz, annál lassabban eszünk vele! Ötletes megoldás az is, ha azzal a kezünkkel eszünk, amelyik az ügyetlenebb…!

egészség

7. Együnk a gyermekkel!

Ha a kisgyermek elég nagy már ahhoz, hogy megüljön a helyén az etetőszékben és akár egyedül is egyen, az anyuka is ehet nyugodtan vele. Az anyák gyakran teljes energiájukat a baba etetésébe fektetik és magukról megfeledkeznek. Pedig ésszerűbb, ha többször és kisebb adagokat esznek.

8. Hidratálás étellel

Naponta 11,5 csészényi folyadékot érdemes inni, de ennek nem kell mindnek víznek lennie. Tökéletesek például a vízben gazdag gyümölcsök is – a dinnye, szőlő, őszibarack -, vagy az olyan zöldségek, mint a paradicsom, saláta és a nyári salátakeverékek. Kevés kalória és hosszabb idejű telítettség.

9. Pisztácia

Ha már nassolnivaló, a pisztácia remek választás, mivel több ideig tart kinyitni és így kevesebbet is fogyasztunk belőle! Vizuálisan kielégítenek minket, emiatt sem esszük túl magunkat. A pisztácia egyébként kalóriában sem túl sok; 30 szem 100 kalória.

10. Felejtsük el a drasztikus diétát!

Ne jusson eszünkbe a baba mellett drasztikus fogyókúrába fogni. A kalóriák lekorlátozása elszívja az energiánkat. Ha szoptatunk, a túl sok kalóriavesztés kevesebb tejtermelődéssel jár, sőt a tej minősége is alacsonyabb lehet. Naponta 1800 kalóriára szükségünk van. Vagyis adjunk időt magunknak és használjuk inkább a fenti tippeket.

A gyümölcsökkel is óvatosan kell bánniuk a kismamáknak!

Forrás: Adrina - napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.