Biztos, hogy elég tiszta az ágyneműnk az alváshoz?

Rengeteg jótanács, hasznos tipp, trükk létezik a jobb alvás érdekében. Tudjuk mit együnk, mit ne lefekvés előtt, hogyan állítsuk be a cirkadián ritmusunkat a pihenető alvás érdekében, hogyan rendezzük be a hálószobánkat, milyen matracot, párnát, ágyneműt vásároljunk.

Viszont azon is érdemes elgondolkodni, hogy a hosszú ideje szekrényben tárolt ágyneműnk biztosan tiszta-e.

Roppant jó kérdés, igaz? A komfortos és nyugodt alvás egyik alapja a tiszta ágynemű, hiszen életünk egyharmadát töltjük alvással. Ezért is kiemelten fontos, hogy megfelelően legyen kimosva. Természetesen eltérnek a vélemények arról, hogy milyen időközönként kell ezt tenni, de befolyásolja az aktuális évszak, allergia vagy betegség, tisztálkodási szokások, izzadékonyság. Az alvás közbeni izzadságot az ágynemű szívja fel és ráadásul több millió elhalt hámsejt is az ágyneműre kerül, ami teljesen normális jelenség. De fontos, hogy eltüntessük ezeket, mert a poratkák legfőbb tápláléka, melyek segítenek elszaporodni a gombáknak, baktériumoknak és további betegségeket is okozhatnak. Ezt elkerülhetjük például azzal is, hogy természetes anyagból választunk ágyneműt, pl. pamut vagy len.

ágynemű, mosás

Foto:pixabay.com

Mit tehetünk még, hogy tényleg tiszta ágyban aludjunk?

Érdemes az ágyneműt kéthetente cserélni. A párnát, takarót, lepedőt pedig legalább évente kétszer mossuk ki. Figyeljünk a mosószer minőségére is, mivel a több órás alvások során hosszasan érintkezik a bőrünkkel. Használjunk környezet- és bőrbarát mosószereket, melyek növényi alapanyagokból készülnek. Fontos, hogy mindig kifordítva mossuk ki az ágyneműt, bezárva. Ezzel csökkenthetjük a mechanikai sérüléseket, melyek a gombok és zipzárak okozhatnak.

Hogyan alakítsuk át a hálószobánkat a jó alvás szentélyévé?

A 60 fok már elegendő ahhoz, hogy az összes baktérium elpusztuljon. A fehéreket soha ne mossuk együtt a színesekkel és kövessük a címkén lévő utasításokat is. A foltos és szennyezett ágyneműket áztassuk be kíméletes, de mégis hatékony folttisztítóba. Az ágynemű mosáshoz remek barát a Herbow mosódió alapú mosószerei és mosóparfümjei.

Foto:123rf.com

Mi van még?

A szárítás. Miután kiszedtük a mosógépből az ágyneműt jó alaposan rázzuk és akasszuk ki. Hagyjuk mindig teljesen megszáradni. Nyáron szárítsuk napon, hogy az UV-sugárzás elpusztítsa az összes mikroorganizmust, ami esetleg a mosás után megmaradt. De ezt mind kifordítva tegyük, hogy a színe megmaradjon. Ha rossz az idő és van rá módunk, akkor hívjuk segítségül a szárítógépet is. Száradás után a vasalás a fertőtlenítés mellett pedig segít abban, hogy könnyebben tudjuk tárolni az ágyneműt.

Rusznyák-Takács Tünde

Herbow International Zrt.

Forrás: Csak a Nőknek